Archívum

Már lehet tüzet gyújtani

MNO

2010. szeptember 02., csütörtök 21:19
A Bács-Kiskun Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága 2010. szeptember 2-i hatállyal feloldotta a Csongrád megye területére elrendelt tűzgyújtási tilalmat – közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) csütörtökön.
A tilalom a megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre vonatkozott.

A közlemény szerint az erdőben a fokozott tűzveszély elmúltával is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad tüzet gyújtani. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell az eloltásról.

Az MgSzH felhívja az ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy az avar- és gazégetésnél fokozott figyelemmel járjanak el, mert a gyorsan haladó tűz könnyen elérheti az erdőt, vagy a lakott területeket.

Az MTI korábban hírt adott róla, hogy az erdészeti hatóság a héten fokozatosan feloldotta a Baranya, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Pest megye, valamint Budapest közigazgatási területére elrendelt tűzgyújtási tilalmat.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2