ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
Archívum
Marihuána és mérleg is volt az autóban
Marihuánát és digitális mérleget találtak a rendőrök egy Pásztón ellenőrzött autóban – tájékoztatott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Dankóné Nagy Éva elmondta, hogy a megyei felderítő osztály munkatársai előző nap ellenőrizték a járművet, amelynek kesztyűtartójából kábítószer-értékesítésre utaló digitális mérleg, az egyik hátsó ülés alól pedig alufóliába csomagolt zöldesbarnás színű növényi törmelék került elő.
Emellett az autó 22 éves utasánál, nejlonba csomagolva, egy újabb, jellegzetes marihuána illatot árasztó növényi törmeléket is találtak – tette hozzá. A férfit előállították, a pásztói kapitányság – szakértők bevonásával – kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt folytatja az eljárást – közölte a szóvivő.
(MTI)

Hirdetés
Szavazás