ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
Megelőzték: a gazdának már nem kellett szüretelnie
Dinnye- és baracktolvajokat kerítettek kézre a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Négy aszalói férfival, illetve fiúval szemben folytat eljárást lopás miatt az Encsi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők, akik közül kettő még fiatalkorú, július 27-én a hajnali órákban kiment a település határában lévő dinnyeföldre, ahonnan csaknem 170 kilogramm zöld héjú gyümölcsöt lopott el. Továbbá a helyszínen több tucatot meglékeltek, amelyeket aztán nem vittek el magukkal.
Az információ- és adatgyűjtés során reggelre már fény derült az elkövetők kilétére. A tetteseknél tartott házkutatás beigazolta a gyanút, hiszen a rendőrök megtalálták a zsákokba rejtett mézédes dinnyéket.
A baracktolvajokról állampolgári bejelentés alapján értesült a rendőrség. Az akkor még elsődleges információk szerint július 27-én egy gönci kertből idegenek több mázsa kajszibarackot szüreteltek le illegálisan. Az Encsi Rendőrkapitányság nyomozói a kapott információk alapján azonnal munkához láttak, és ennek eredményeként hamar beazonosították a lehetséges elkövetőket. A náluk megtartott házkutatás pedig újfent beigazolta a gyanút.
Az Encsi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást a tettesekkel szemben, akik közül három gönci, egyikük pedig kékedi.
(police.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom