ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Megépül a világ első úszó atomerőműve
Az Oroszországi Föderáció záros határidőn belül 26 atomerőmű-tömböt épít fel, s erre idén az atomenergetika fejlesztéséről szóló szövetségi program keretében a költségvetésből 68 milliárdot, összesen a Roszenergoatom beruházási programja keretében 175 milliárd rubelt fordít – mondta csütörtökön Vlagyimir Putyin.
Az orosz kormányfő szólt arról is, hogy jelenleg 10 tömb építése, valamint a világ első úszó atomerőművének építése van folyamatban az ország területén, s az orosz cégek külföldön további öt tömböt építenek.
Putyin az atomenergetika fejlesztéséről Volgodonszkban tartott tanácskozáson kifejtette, hogy az atomerőművi kapacitások növelését alaposan össze kell hangolni a hálózati infrastruktúra fejlesztésével. Elmondta, az oroszországi energiatermelésből jelenleg 16 százalékot fedeznek atomerőművek, de hosszabb távon 25-30 százalékot adnak majd ilyen erőművek.
Külön hangsúlyozta, hogy nagyon nagy figyelmet kell fordítani az atomerőművek biztonságos voltának garantálására, de hozzátette, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) értékelése szerint az orosz atomerőművek a világon a legbiztonságosabbak között vannak.
Oroszország jelenleg az atomerőművek, és ezekhez kapcsolódó szolgáltatások világpiacából jelenleg 16 százalékot birtokol, de úgy vélte, a piac 25 százalékát is megszerezheti – mondta Putyin, és közölte, hogy az atomenergia területén külföldön tevékenykedő orosz vállalatoknak az állam exporthiteleket biztosít.
Szergej Kirijenko, a Roszatom állami korporáció elnöke a tanácskozáson arról számolt be, hogy számításai szerint hamarosan aláírják a szerződést a tajvani atomerőmű következő blokkjainak építéséről, miután az első kettővel igen elégedettek.
Putyin minapi indiai látogatásán két újabb atomerőművi blokk építéséről írt alá szerződést, de a felek hangsúlyozták, hogy összesen 16 blokkot fognak felépíteni a korábban már rögzített 12-őn túl. Putyin indiai tárgyalásain a közlések szerint szó volt egy nukleáris üzemanyag előállításával foglalkozó vegyes vállalat alapításáról is.
(MTI)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom