Archívum

Megkezdődött Molnár Csaba ügyének tárgyalása

MNO

2004. december 08., szerda 16:31
A Fővárosi Bíróság megkezdte Molnár Csaba rendőr alezredes, a brókerbotrány korábbi főnyomozója és két társa ügyének tárgyalását - jelenti a HavariaPress. A vád mindhármuk esetében vesztegetés, Molnár Csabát emellett azonban hivatali visszaélés és államtitoksértés miatt is vádolják.
A vád szerint Molnár pénzváltóknak tartott előadások során ismerkedett meg két vádlott-társával, akik szintén pénzváltással foglalkoztak. A nyomozás adatai szerint egyikük, a főnöke utasítására egyre intenzívebbé tette a kapcsolatot Molnárral, s amikor arról értesültek, hogy az őket ügynökként foglalkoztató Volksbank - amely pénzmosás gyanúja miatti belső vizsgálatot indított - szerződést kíván bontani velük, a közbenjárását kérték. 2003. augusztus 20-án egy benzinkúthoz hívták a főnyomozót, majd ajándékot adtak át neki, hogy így próbálják rávenni: igyekezzék más döntésre bírni a bankot.

Molnár Csaba az ajándékot elfogadta, és a találkozót követő napon fel is hívta a pénzintézetet, soron kívüli találkozót kérve annak vezetőitől. A benzinkútnál átadott csomagban egyébként egy körülbelül háromezer forint értékű karkötő, két kis fatárgy és néhány sütemény volt. Molnár mindemellett - a nyomozás megállapításai szerint - tájékoztatta pénzváltó ismerősét egy, az osztályához érkezett, pénzmosásról szóló bejelentésről is. A harmadrendű vádlott testvére ugyanis szintén pénzváltót üzemeltetett, de ő a K&H-nak volt ügynöke, és ellene az ő bankja tett bejelentést pénzmosás gyanúja miatt. Molnár a jelentésekből megtudta, hogy 2003 nyarán összesen 260 millió forint értékű angol fontot váltottak a cégnél. Molnár 2003. október 22-én figyelmeztette a másod- és harmadrendű vádlottat, hogy ezúttal túlzásba estek. A vádirat szerint így a nyomozó államtitoksértést is elkövetett, bár épp ő maga volt az, aki a beérkezett jelentést titkosította.

Molnár azzal védekezett, hogy rengeteg munkája volt az adott időszakban, és emiatt történhetett meg az, hogy figyelmetlenségében indokolatlanul minősítette államtitoknak az adott cégről érkezett bejelentéseket. A bíróság úgy ítélte, hogy az államtitokká nyilvánítás nem volt feltétlenül indokolatlan, ezért nem ejtik ezt a vádpontot.
A védelem azzal indokolta Molnár kapcsolattartását a másod- és harmadrendű vádlottal, hogy - munkaköréből adódóan - szüksége volt olyan kapcsolatok kiépítésére, amelyek későbbi információszerzését segíthették. A védelem kérte továbbá, hogy - bizonyos, esetleg elhangzó információk védelme érdekében - zárt ajtók mögött folytassák a tárgyalást. A bíróság ezt elutasította, azzal a kitétellel, hogy amint ilyen adatok, információk felmerülhetnek, abban az esetben maga zárja majd ki a nyilvánosságot.

Molnár Csaba szabadlábon védekezhet, a másik két vádlott viszont - más ügyekből kifolyólag - előzetes letartóztatásban, illetve háziőrizetben van.

Legfrissebb | Legolvasottabb

Fricz Tamás blog

Fricz Tamás blogja

Bajnai, a Gordon

101

Bajnai Gordon elszánta magát, hogy újra az ország miniszterelnöke legyen 2014-től. Ha nehezen is megy, vegyük ezt a szándékát komolyan, és nézzük meg röviden, kit kapnánk, ha Bajnaira tennénk a voksainkat. Tovább

Nézőpontok

Czene Gábor a Népszabadság online véleményrovatában kritizálta Kéri László politológust, mondván: „Kéri elfelejtette, milyen kijelentéseket tett a választások előtt.” Tovább

Szavazás

Nyári időjárás

Milyen nyárra számít?