Archívum

Megkönnyítenék a határon túli magyarok EU-s beutazását

MNO

2010. március 09., kedd 17:55
Gál Kinga néppárti politikus szerint az Európai Unió szomszédságában élő harmadik országok polgárainak, köztük a több százezer fős kárpátaljai és vajdasági magyar kisebbség tagjainak elemi érdeke, hogy lehetőségük legyen bürokratikus, adminisztratív terhek nélkül a jogszerű tartózkodásra az Európai Unió tagállamainak területén.
Az Európai Parlament plenáris ülésén tett felszólalásában Gál Kinga üdvözölte, hogy előrelépés történt az Európai Unió területén jogszerűen tartózkodó harmadik országok állampolgárainak utazási feltételeiben. Az új jogszabály elősegíti az egyik tagállamban hosszas tartózkodásra jogosító, úgynevezett D-vízummal rendelkező harmadik országbeli állampolgárok utazását az Európai Unió területén belül.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő a vita során kiemelte, hogy megoldásra van szükség, ha a tagállamok különböző okokból nem képesek kellő időben tartózkodási engedélyt kiadni a területükön tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok számára. Egyes tagállamok ugyanis nem alkalmazzák teljes mértékben a közösségi keretek által kínált lehetőségeket, könnyítéseket a schengeni rendszerben.

Gál Kinga néppárti politikus szorgalmazta az EU külső határai átjárhatóságának biztosítását a jóhiszemű beutazók esetében, valamint javasolta a határok két oldalán élő emberek közötti kapcsolattartásban az indokolatlan vízumrendészeti korlátozások leépítését. „Az Európai Uniónak elérhetőnek kell lennie mindenki számára, aki jogos érdekből szándékozik belépni a területére” – hangsúlyozta Gál Kinga.

Az Európai Unió szomszédságában elő harmadik országok polgárainak, köztük a több százezer fős kárpátaljai és vajdasági magyar kisebbség tagjainak elemi érdeke, hogy lehetőségük legyen bürokratikus, adminisztratív terhek nélkül a jogszerű tartózkodásra az Európai Unió tagállamainak területén. Ennek érdekében azonban egyaránt szükség van közösségi és tagállami szinten megfelelő jogszabályokra, olyanokra, amelyek egymás hatásfokát nem korlátozzák, hanem célkitűzéseikben erősítik – fogalmazott hozzászólásában Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0