Archívum

Megszállták a Dunát az evezősök + Képek

MNO

2010. október 02., szombat 19:51
Mintegy százötven résztvevővel zajlott a Levegő Munkacsoport, a Magyar Evezős Szövetség és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szombat délután szervezett tömeges vízi felvonulás. A harmadik alkalommal megrendezett Evezős Critical Mass a szelíd vízi tömegsportok és a vízi turizmus fontosságára kívánta felhívni a figyelmet – közölte a Levegő Munkacsoport.
A szervezet közleménye felidézi, hogy az evezés már Széchenyi idejében is népszerű volt. A főváros térségében a két világháború között különösen élénk volt a vízi élet, de az előző rendszerben is sokan eveztek, kajakoztak, kenuztak. A rendszerváltás után azonban egyre nehezebb helyzetbe kerültek a klubok és a túrázók. A vízpartok beépítése, a csónakházak eltűnése és a motoros járművek komoly gondot okoznak a szelíd vízi sportok kedvelőinek. Ezért volt a tavaly két alkalommal is megrendezett demonstráció jelszava: „Evezzünk együtt a vízpartokért”.


A sok nehézség után az idei évben kedvező változások történtek. Egyrészt üzemelni kezdett Csepelen a szennyvíztisztító, amely lényegesen javítja a Duna vízminőségét a főváros térségében, másrészt az unió januárban döntött az Európai Duna Régió (EDR) létrehozásáról, és utasította az Európai Bizottságot, hogy az év végéig készítse el az EDR Stratégiáját. Ezt 2011-ben, a magyar elnökség ideje alatt az Európai Parlament elé kell terjeszteni – írják.


A Magyar Kajak-Kenu Szövetség sok részből álló projektjavaslatot dolgozott ki a stratégiához, amelyek lefedik az oktatás és a turizmus széles területét, és nemzetközi együttműködésre is lehetőséget kínálnak. Az Evezős Critical Mass szervezőinek javaslatai az új Széchenyi-tervhez is kapcsolódnak. A Duna – és általában az ország vizeinek – páratlan sportolási-oktatási és turisztikai lehetőségeit kívánják jobban hasznosítani, hogy az itt élők és ide látogatók ne csak passzív szemlélői legyenek a csodálatos panorámának, a földrajzi-természeti adottságoknak. Mindez azért is fontos, mert a hajózás a budapesti tömegközlekedés része lehetne, ahogy az a Levegő Munkacsoport „Hagyd otthon az autódat” néven futó kampányában is többször elhangzott. A Duna fontos helyszíne és eszköze lehet a nevelésnek, az egészség megőrzésének, a gazdaságnak és a munkahelyek teremtésének, és nem utolsó sorban a tömegközlekedésnek. Ám ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, közös szabályozásra, hosszú távú tervezésre és a források összehangolására van szükség – olvasható a kommünikében.





Fotók: Tóth Tibor/Magyar Nemzet

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2