Archívum

Megszületett a bérmegállapodás a Vasi Volánnál

MNO, FMM

2010. február 08., hétfő 18:42
Aláírta a 2010-re vonatkozó bérmegállapodást a Vasi Volán Zrt. vezetése és a közlekedési vállalatnál működő két szakszervezet hétfőn – tájékoztatott Papp László, a Vasi Volán vezérigazgatója.

Tájékoztatása szerint szem előtt tartották a bérek reálértékének megőrzését, de a megállapodás mozgásterét behatárolta az Országos Érdekegyeztető Tanács döntése, valamint a Volán-társaságoknál kötött kétéves bérmegállapodás is, amely az idei év végéig szól – mondta. Papp László jelezte: azoknak a munkavállalóknak, akiknek a személyi jövedelemadó változása következtében a reálbér-növekedése 3,9 százalék alatt marad, a társaság pótolja a hiányzó összeget, ez vállalati szinten a dolgozók mintegy 60 százalékát érinti.

A bérmegállapodás részeként a szakszervezetekkel történt egyeztetés után úgy döntöttek, hogy a cafeteriarendszert érintő személyijövedelemadó-kötelezettség felét dolgozói esetében átvállalja a Vasi Volán, a másik felével pedig csökkentik az egy főre jutó cafeteriajuttatások összegét.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0