Archívum

Megújulás előtt áll a teljes agrárium

TR, MNO

2010. szeptember 08., szerda 14:06
A jövő év elejére dolgozza ki az agrár- és vidékfejlesztési stratégiát a Vidékfejlesztési Minisztérium – mondta Czerván György, a tárca államtitkára szerdán Bábolnán, a 26. Nemzetközi Gazdanapok megnyitóján.
Hozzátette: a stratégia főbb elemei a földvagyon védelme, az új támogatáspolitika kialakítása, a piaci pozíciók visszaszerzése és az élelmiszer-feldolgozás visszafejlődésének megállítása lesz. Megismételte: a rendkívüli időjárás miatt a mezőgazdaságot ért károk elérhetik a 150 milliárd forintot, ezért a tárca kezdeményezi a kárenyhítési alap feltöltését, melyben jelenleg 4 milliárd forint van.

A magyar agrárgazdaság egyik legnagyobb kiállításán 12 ezer négyzetméteren közel 200 vállalkozás mutatkozik be. A rendezvény szombatig várja a látogatókat. A kiállítók több mint fele mezőgazdasági gépek és felszerelések gyártója illetve forgalmazója, de a vetőmaggal, műtrágyával, erdészettel, valamint mezőgazdasági informatikával foglalkozó cégek is jelen vannak.

A kiállítás ideje alatt Bábolnán ülésezik az MTA Agrár-műszaki Bizottsága, és ekkor tartják a mezőgépgyártók fórumát.


(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?