Archívum

Mesés selymek mesés világa

EJ, MNO

2010. március 17., szerda 16:57
Sohasem tervezem meg teljesen a képeimet, a rögtönzés inspirál. Festményeimen keresztül ezt az élményt szeretném megosztani a befogadókkal – mondta az MNO-nak Komjáti Orsolya selyemfestő, akinek csütörtökön lesz az első önálló kiállítása a Magyar Kultúra Alapítvány székházában.
„Fontosnak tartom, hogy tanuljunk meg gyermeki módon látni, ezért meseillusztráció jelleggel fogalmazom meg a képeimet. Tapasztalatom, hogy a mesék világa legmélyebb valóságunkat érinti” – tette hozzá Komjáti. A művésznő az MNO-nak elmondta, hogy korábban ólomüveggel foglalkozott, de egy mérgezés miatt ezzel a területtel szakítania kellett. Így terelte át az élet a selyemfestésre, amely anyag – mint fogalmazott – szinte magába szőtte. A Mesés selymek című kiállítás megnyitója a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (1014. Budapest, Szentháromság tér 6.) lesz március 18-án csütörtökön 17 órától. A tárlat április 1-jéig megtekinthető 10 és 18 óra között.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0