A cigányság jelentős részének történelmileg hagyományozódott megélhetési kultúrájában jelen vannak olyan meghatározó elemek, amelyek nem illeszkednek a többségi társadalom szintén történelmi gyökerű termelési és fogyasztási kultúrájába, és akadályozzák a cigányság integrációját, modernizációját – magyarázta az MNO-nak Póczik Szilveszter. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) tudományos főmunkatársa emlékeztetett arra, hogy ezek a többségi társadalommal konfliktusokat gerjesztő problémák már a 15. században Európába érkező cigányok esetében is fennálltak, s ahogy akkor, úgy napjainkban is „lehetetlenné, vagy legalábbis igen nehézzé teszik a cigányság beilleszkedését”.

A neves szakember úgy látja: egzakt módon meg kellene határozni, hogy a romák anyagi kultúrájában, megélhetési módjában hol, milyen módon vannak kódolva a beilleszkedést gátló, a periférikus szegénységkultúrát áthagyományozó mozzanatok. Póczik ugyanis nem osztja azt a nézetet, hogy a cigányság problémája elsődlegesen polgárjogi probléma volna, vagy leegyszerűsíthető lenne a migrációval gyakran fellépő időleges társadalmi megrekedés helyzetére, ahogy azt egyes nyugat-európai vagy amerikai bevándorló csoportok esetében ismerjük.

A cigányság peremhelyzetének elsődleges oka nem a többségi társadalom kirekesztő magatartása – mondja a szakember. A kirekesztés legfeljebb olyan elsődleges következmény, amely utóbb okként is megjelenik és visszahat. Ha a halmozott hátrányok mögött a többség kisebbségellenes, előítéletes, kiközösítő hajlandósága állna – folytatja az OKRI főmunkatársa –, akkor hogyan lehetséges, hogy ez a többi magyarországi etnikum esetében nem érvényesül? Vajon miért pont a cigányság egy része tűnik integrálatlannak, alulcivilizáltnak, amely nehezen illeszkedik be az iskola és más intézmények struktúráiba? – fűzi tovább a kutató, aki szerint nemcsak a többségi társadalom felelősségét kellene boncolgatni, hanem fel kell tenni azt a kérdést is, hogy „hol vannak azok a felszedetlen horgonyok, amelyek leláncolják ezt a hajót”. A cigányság integrációs nehézségei mindenütt jelen vannak ma is Európában, és azonosak a kelet-európai cigányok hasonló problémáival, de népességük csekély száma miatt kevésbé kerülnek a figyelem középpontjába. Hiszen Franciaországban vagy Németországban a néhány ezres vagy tízezres cigány közösség problémái nem keltenek akkora feltűnést, mint a legalább félmilliós cigány kisebbséggel kapcsolatos gondok és feladatok idehaza. Nyugat-Európában inkább a bevándorlók keltenek félelmet a többségi társadalomban, míg a korábban is befogadó és elfogadó kelet-európai térségben a romák miatt alakult ki feszültség.

„Lehet ismételgetni, hogy a magyarok kirekesztőek, hovatovább rasszisták, de akkor Kelet-Európa egész népessége is az?” – teszi fel a kérdést a főmunkatárs. Ha például Lengyelországban az ottani ukrán vagy idehaza a horvát kisebbség szociális mutatói tekintetében belesimul a többségi társadalom egészébe, akkor lehetséges – folytatja Póczik –, hogy a probléma gyökerét nem a többségi társadalom előítéletességében kellene keresni.

Semmilyen társadalmi stratégia nem készült

Arra a felvetésre, miszerint manapság nehéz erről a problémáról egyenesen, a megbélyegzés veszélye nélkül beszélni, a kutató azt válaszolta, „nem csak politikailag kell korrektnek lenni, hanem általában kell tisztességesnek lenni, kutatóként, társadalompolitikusként, mindenkinek a maga szakterületén”. Ugyanakkor nem tartja „megbocsáthatatlan hibának” azt sem, ha a diskurzus időnként átlépi a politikailag korrekt fogalomhasználat kereteit, ha ez a beszéd különben egyenes, világos és jó szándékú – teszi hozzá.

A cigány társadalom ma sokkal rosszabb helyzetben van, mint két évtizeddel ezelőtt, ugyanis a rendszerváltás után, ahogy összességében a társadalmunk egészével kapcsolatban sem, úgy a romák társadalmi integrációjáról sem készült semmilyen társadalmi stratégia – hívja fel a figyelmet a kutató. Póczik Szilveszter úgy látja, a kádári időszak diktatórikus, politikailag visszataszító viszonyai ellenére születtek bizonyos társadalmi eredmények. A hatvanas évektől megindult a cigányság lassú, kis lépésekkel történő integrációja a munkaerőpiacra, illetve az iskoláztatásba. A bányákban, nagyiparban és építőiparban foglalkoztatott cigány emberek már munkajövedelemből éltek, gyerekeik többsége rendszeresen járt iskolába. „Kétségkívül szerepet játszott ebben a kényszer is, hiszen ez a paternalista, diktatórikus integráció nagyon erős politikai és társadalmi ellenőrzés mellett ment végbe.”

Gyötrelmes időszak, hatalmas előrelépés

Az ellenőrző hálózat részét képezte az erős közbiztonsági, rendőri figyelem, de szerepet játszottak benne a munkatársak, brigádvezetők, pedagógusok, iskolaigazgatók, gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberek és mások – sorolja Póczik. Gyötrelmes időszak volt: „a cigányság számára részben óriási megrázkódtatás”, hiszen több évszázad után kényszerű okokból életformát kellett váltaniuk, de hatalmas előrelépés is, amit az egészségügyi és lakásviszonyok javulása is jelzett. Megindult a putritelepek felszámolása, támogatásból és állami kölcsönből elfogadhatóbb lakások épültek. Azonban az, ami alulról hétmérföldes lépésnek látszott, felülről, a többségi társadalom általános szintjéről nézve csak verébugrás volt – fejti ki a szakember, s mint folytatja, a romák a többségi társadalom egészéhez viszonyítva továbbra is súlyosan alulképzett, munkavállalóként csak korlátozott körben alkalmazható, rizikós csoportnak számítottak, amely első áldozatává vált a gazdasági rendszerváltás keretében lezajlott munkaerőpiaci változásoknak.

Cikkünk második részét itt olvashatja!