Archívum

Most éppen a fővárosi szocialisták zsarolják Demszkyéket + Képriport

MNO

2009. december 17., csütörtök 12:00
A szocialisták csak abban az esetben térnek vissza a Fővárosi Közgyűlésbe, ha Demszky Gábor főpolgármester érdemi tárgyalási ajánlatot tesz, korrektül együttműködik és helyreállítja az adott szó becsületét – mondta Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció tagja csütörtökön Budapesten.

• Az MSZP–SZDSZ civakodása miatt nem ülésezik a közgyűlés
Hozzátette: a főpolgármester szerda délelőtt még azt ígérte, hogy a szabad demokraták megszavazzák a fővárosi egészségügyi modellre vonatkozó szocialista javaslatot, ám ehelyett a Fidesszel együttműködve a fővárosi SZDSZ és maga Demszky Gábor is a javaslat ellen voksolt. Ezért vonult ki a fővárosi szocialista frakció a közgyűlésből – közölte a szocialista politikus, aki szerint titkos koalíció működik a főpolgármester és a Fidesz részvételével, a kialakult helyzetért pedig Demszky Gábor és Tarlós István, a fővárosi Fidesz–KDNP-frakciószövetség vezetője a felelős.

Jelenleg nincs Fővárosi Közgyűlés, csak a „minél rosszabb Budapestnek, annál jobb a Fidesznek című bábszínház”, amit most „mi leveszünk a műsorról” – jegyezte meg Horváth Csaba.

A szerdán leszavazott átfogó stratégiai javaslatuk az elszigetelten működő fővárosi egészségügyi szolgáltatók együttműködését, biztosítaná, az ennek révén felszabaduló forrásokat pedig a szolgáltatások minőségének javítására lehetne fordítani. Ezt akadályozza meg a titkos Fidesz-SZDSZ koalíció – mondta a szocialista politikus. Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor térhetnek vissza a szocialisták a Fővárosi Közgyűlésbe, Horváth Csaba úgy válaszolt: érdemi tárgyalási javaslatokat, megbízható együttműködést és „az adott szó hitelének helyreállítását” várják Demszky Gábortól.

A főpolgármesternek egyébként is az lenne a feladata, hogy a közgyűlés működőképessége, a szükséges többség kialakítása érdekében az előterjesztéseket a fővárosi frakciókkal korrektül egyeztesse – tette hozzá. A sajtótájékoztatón Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke azt mondta, hogy Demszky Gábor szerdán már nem először szegte meg ígéretét, és ezután az MSZP csak akkor lesz partner a közgyűlésben, ha a főpolgármester helyreállítja adott szavának becsületét, és olyan előkészítő munkát folytat a frakciókkal, amelynek eredményeként kialakul a szükséges konszenzus. „A várost romboló titkos koalícióhoz viszont nem kívánunk támogatást nyújtani” – hangoztatta az MSZP budapesti elnöke, aki szerint „a Fidesz építeni nem tud, csak rombolni, és ehhez szegődött titkos koalíciós partnerül Demszky Gábor”.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2