Archívum

Motorjaikkal együtt részesültek papi áldásban

MNO, FMM

2010. március 20., szombat 15:20
Csaknem száz motoros gyűlt össze szombat délben a nagykanizsai Deák téren, ahol a bőrruhás társaság tagjai katolikus szentmisén vettek részt, majd motorjaikkal együtt áldásban is részesültek.

Fliszár Károly, a belvárosi felső templom főesperes-plébánosa először a templomba invitálta a nagykanizsai H-Turul Motoros Klub tagjait és más motorosokat. A misét követően azonban már az utcán folytatódott a szertartás, amelyhez hasonlót – hol motorosok, hol autósok számára – az elmúlt években többször is celebrált a felső templom papja.

A kétkerekűek gazdái egyesével sorakoztak fel a téren, hogy azután látványos felvonulást produkálva járuljanak a főesperes elé. Fliszár atya ugyanis minden motorost egyenként megáldott, majd egy-egy szentképet ajándékozva és biztonságos közlekedést kívánva bocsátotta őket útjukra.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0