ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
Mourinho kihagyással fegyelmez?
Super Mario nélkül indul harcba a negyeddöntőbe jutásért az Inter kedd este a Bajnokok Ligájában a Chelsea otthonában. A Sky Sport 24 úgy tudja, José Mourinho vezetőedző nem nevezi a keretbe Mario Balotellit annak ellenére, hogy a csatár együtt edzett a társakkal hétfő délelőtt.
Újabb csatát vesztett Mario Balotelli az Internél, a Sky Italia azt jelentette Appiano Gentiléből, az Inter bázisáról, hogy José Mourinho nem számít a ghánai származású csatárra a Chelsea elleni sorsdöntő keddi BL-nyolcaddöntő-visszavágón.
A hír még nem hivatalos, az Inter hétfő este, a vezetőedző sajtótájékoztatója előtt teszi nyilvánossá a kerettagok névsorát.
Pedig Balotelli is részt vett a hétfő délelőtti edzésen, továbbra is rejtély, vajon tényleg térdsérüléssel bajlódik, amely nem jött rendbe, vagy fegyelmezési szándékkal mellőzi a portugál mester. A La Gazzetta dello Sport szerint utóbbi lehet az indok.
A 19 éves támadó csereként állt be az első mérkőzésen, s ugyan gólt nem szerzett, de többször is kalamajkát okozott a Chelsea védelmében.
Wesley Sneijder ellenben kigyógyult influenzájából, így ott lesz a pályán a kékek ellen.
(sporthirado.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom