Archívum

MTV: ma nem lesz elnök, nem kezdték el a jelölést sem

MNO

2008. május 23., péntek 08:58

Meg sem kezdte a tévéelnök-jelölést pénteken a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután előző nap a testület szabad demokrata, most pedig szocialista delegáltjai jelentették be, hogy távol maradnak a tanácskozástól.

• Elnököt választ az MTV - az SZDSZ biztosan nem lesz ott

Egyikük, Czeglédi László elnök az MTI-nek egyebek mellett azzal indokolta döntésüket, hogy négy Fidesz-, illetve KDNP-delegált tag annak ellenére hozta előzetesen nyilvánosságra, kit támogatnak a voksoláson, hogy a jelölés titkos, ennek kapcsán pedig kérdésesnek nevezte, hogy komoly-e ellenzéki kurátortársaik elnökválasztási szándéka.

Szavai szerint a jelenlegi helyzet azt mutatja, „az elnökség egy része nem kíván elnököt választani, legalábbis nem látjuk erre vonatkozó szándékát”. A parlament jövő hétfőn dönt a koalíció felbomlása miatt választandó újabb kuratóriumi elnökségi tagokról, márpedig „a törvényes állapot akkor áll elő, amikor az elnökség kiegészült” - mondta Czeglédi László.

A kuratóriumi elnök a testület további teendőire vonatkozó kérdésre azt közölte, „ha nem tudunk elnököt állítani, akkor nem vagyunk képesek ellátni a mandátumunkat”. A médiatörvény szerint ha a kuratóriumi elnökség határidőre nem tud vagy nem akar újabb pályázatot kiírni a közmédium vezetői tisztségére, az a testület feloszlását jelenti. Noha rendszeresen csak második-harmadik-negyedik nekifutásra sikerül közmédiumelnököt választani, csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valamelyik testület "bedöntötte" volna magát.

A Fidesz és a KDNP delegáltjai nevében Szabó László fideszes kurátor szerdán jelentette be, hogy Havasi Jánost támogatják a pénteki tévéelnök-választáson. A hat, igen magas színvonalú pályázat közül Havasi Jánoséban látták legjobban érvényesülni a kulturális sokszínűség és a közszolgálatiság szempontjait - mondta akkor magyarázatul Szabó László.

Arról, miért teszik közzé döntésüket két nappal az elnökjelölés és -választás előtt, a fideszes delegált úgy nyilatkozott, „az MTV és a közalapítvány ügyeiben is mindig a maximális nyilvánosság pártján álltunk”.

(mti)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0