ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
MTV: marad a 160 dolgozó, nem lesz csoportos leépítés
Visszalépett a nemrégiben bejelentett csoportos létszámleépítéstől a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje – mondta el a társaság vezetésével folytatott egyeztetés utáni csütörtöki sajtótájékoztatón a sztrájkbizottság elnöke.
Lázár András közlése szerint a menedzsment visszavonja a munkaügyi központoknál a mintegy 160 munkavállaló elbocsátásáról korábban tett bejelentést, valamint megállapodás született arról is, hogy visszavonják a sztrájkbizottság létrejötte óta kiosztott mintegy húsz felmondást is; az egyeztetések jövő hétfőn folytatódnak. Azt mondta, a köztelevízió és annak irányítása is válságban van, a munkavállalók saját maguk és az állampolgárok érdekében lépnek fel, s ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, „kénytelenek lesznek erősebb nyomásgyakorlási eszközökhöz is nyúlni”. (Korábban a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek nyilatkozva ezek közé sorolta a dolgozói nagygyűlést, illetve azt, hogy egy-egy percre elsötétítik a képernyőt.)
Az ügyvezető pénzügyi és gazdasági döntéseit ellenjegyző cégvezető, Bednárik Imre szerdai megválasztásával kapcsolatban Lázár András úgy nyilatkozott, „nagyon reméljük, hogy az új helyzet pénzt is jelent a Magyar Televíziónak”, amelynek finanszírozása – azzal, hogy jövőre egy fillér céltámogatást sem kap, szemben az idei 9,4 milliárdos summával – „jelentősen csökken”. Közlése szerint tárgyalnak a menedzsmenttel arról, hogy azokat is vegyék vissza, akiknek a sztrájkbizottság létrejötte előtti időszakban mondtak fel, valamint arról, hogy amíg működik ez a három reprezentatív érdekképviselet által létrehozott fórum, „addig nem nyúlnak az elbocsátás eszközéhez a menedzsment tagjai”.
Múlt csütörtökön alakult sztrájkbizottság a Magyar Televízióban; a három reprezentatív érdekképviselet által létrehozott fórum deklarált célja a munkahelyek és az MTV mint a társadalmi párbeszéd színterének megóvása. Előző nap jelentette be a Magyar Televízió, hogy csoportos létszámleépítést hajtanak végre a társaságnál, a regionális stúdióhálózat felszámolásával párhuzamosan.
(MTI)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom