Archívum

Nem egyeztek meg a pártok a parlamenti munkáról

MNO

2006. május 04., csütörtök 19:11
A legtöbb kérdésben egyetértettek a pártok az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztetésen, az alelnökök számáról és a parlamenti ülésrendről azonban még nem sikerült megállapodniuk.
Az MSZP, a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF képviselői egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy sok részletről, így a bizottságok számának csökkentéséről hasonlóan vélekednek, de eltérő elképzelésük van az alelnökök számáról, és a KDNP más álláspontot képvisel az ülésrend kérdésében is.

Az MDF a kormánypártokkal együtt 5 parlamenti alelnököt szeretne. A Fidesz és a KDNP ugyanakkor csak 3-at, amelyet a frakciók létszámát alapul véve valószínűleg a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ adhatna egy szocialista házelnök mellé. Rubovszky György a KDNP nevében kijelentette: ragaszkodnak a magyar parlament hagyományainak megfelelő ülésrendhez, ennek értelmében az ülésterem Duna felőli oldalán foglalna helyet az ellenzék.

A szabad demokraták a bizottságok számának illetve a testületekben dolgozó képviselők létszámának csökkentését szerették volna elérni. A szakbizottságok csökkentésével egyetértett az MDF is.

A pártok képviselői május 16-ra tervezik a parlament alakuló ülését, ám az időpont egyelőre bizonytalan, mivel még függőben van, hogy meg kell-e ismételni a választások második fordulóját Bács-kiskun megye 2. választókerületében.

(Magyar Rádió, Híradó, Info Rádió)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1