ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Nem bedekker, több annál
Új útikönyv jelent meg Vas megyéről
Az Alpokalján, ahol a legtöbbet esik az eső, de tiszta időben jól lehet látni a havas hegyeket, tisztességes és szorgalmas emberek élnek. Bizonyítja ezt az is, hogy Vas megyében a legalacsonyabb a bűnözés, és kiemelkedően magasak a megtakarítások. Távol a nagypolitika csatáitól csendes, békés kisvárosok, falvak várják a mindennapi taposómalomból kiszakadni vágyó családot, embert. Most egy különleges útikönyv is készült azoknak, akik még értékelik a szépet, a tisztát, és nem a felkapott horvát tengerparton vagy a ritkán cserélt sütőolajok szagával terhelt Balatonnál akarnak kikapcsolódni, feltöltődni.
Ha Vas megyéről, az ottani pihenési lehetőségekről kérdezik az utca emberét, akkor leginkább az Őrséget és a büki fürdőkomplexumot szokták emlegetni. Valóban kedvelt célpontok ezek, különösen a családosok és az idősebb korosztályok számára. Hogy aztán a megye más tájékai is érdemelnének egy kis figyelmet, arról már kevesebben tudnak. Nekik ajánljuk bátran Jósa Judit és Kukor Ferenc friss és különleges útikönyvét, amely nemcsak egy informatív, látnivalókról és szálláslehetőségekről tájékoztatni akaró kiadvány, hanem sokkal több annál.
A szép kiállítású, a B.K.L. Kiadó gondozásában megjelent könyvben olvasmányos módon megjelenik a megye történelme, megismerhetjük az ott élő embereket, hétköznapjaikat és ünnepeiket. Elénk tárul a táj, a jellegzetes flóra és fauna, és nem csak a kiváló minőségű fényképeken. Különösen megkapóak az erdőkről, dombokról, parkokról, vizekről és szőlőhegyekről szóló leírások, melyeken egyrészt jól látszik az, hogy mekkora szeretettel viseltetnek a szerzők szűkebb hazájuk iránt, másrészt sejthető az is, hogy nem az elődök munkáinak felhasználását, átszerkesztését tartjuk a kezünkben, hanem vélhetőleg hosszú évek munkájával, a bemutatott helyszínek leginkább kerékpárral történő meglátogatása után íródtak a sorok.
Szombathely és környéke bemutatásával indul a megye bejárása, melynek során kalauzaink a Savaria-karneváltól eljutnak egészen az egykori bucsui vasútállomás mostanában felújított indóházáig, no és azt is megtudhatjuk, hogy miért harangoznak Kőszegen minden nap pontban 11-kor is.
Innen a Répce síkjára kerekezhetünk a szerzőkkel, ahol ott vannak a „lélekből faragott útszéli keresztek, a letűnt időket felvillantó romos vízimalmok, ahol egykor az életet őrölte a nagy kötényű molnár”. Begurulunk Csepregre, ahol 1591-ben kettészakadtak a dunántúli protestánsok, és ahol fröccsözhetünk egyet a szőlőhegyen az Orbán-napi gyepűtipráson, de eljuthatunk a néhány ember lakta Górba is, ahol az első Árpádok idején éppen olyan lakótorony állt, mint amit a bayeux-i szőnyegre hímeztek.
A Répcétől a Rába mente felé kanyarodunk, melynek partjain 23 települést mutatnak be az útikönyv írói, ahol láthatunk „apró város fölé magasodó barokk templomot, falvakat összekötő illatos gyümölcsutat, miniszterelnököt nevelő főúri kastélyt, Árpád-korban emelt kőtemplomot, nagy lelkű költők emlékhelyeit, színpompás arborétumot, urizáló kúriákat s a múlt megannyi emlékét elénk táró gyűjteményeket, kiállításokat. Majd vissza a fehér füzesek, aranyvesszők alatt susogó Rábához, ahol az éjfeketét csak a távoli harangszó rövidke perce kondítja darabokra”. Legjobb, ha kenunkkal vízre szállunk, és így jutunk el Gasztonyba, ahol Magyarország vezérigazgatója, Széll Kálmán született, és ahol „egy kiszáradt, ágait vesztett, megcsavarodott körtefa ihlette a Fő utca 67. számú ház tulajdonosát arra, hogy kertjében ő maga is emléket állítson az ezeréves Magyarországnak. A fa törzsét a két évszám (1000-2000), csúcsát a Szent Korona agyagból formált, színesre festett mása díszíti”. Persze kössünk azért ki Körmenden is, és vessünk a Batthyány-kastélyra egy pillantást, de érdemes Sárváron is partra húzni a hajót és megnézni a Nádasdy-vár messze földön híres huszárkiállítását.
Az Őrséget és a Vendvidéket a sok domb miatt leginkább lóháton lenne jó bejárni, belovagolhatnánk e remek könyv íróival egy farsangi rönkhúzáskor Kétvölgyre vagy Orfaluba, ahol „igazán urasra csak a tökök híznak a mezőn”, és megkóstolhatnánk azokat a bab- vagy káposztasalátákat, amelyek „maguk szólnak a háziasszonynak, ha az elfelejtene rájuk tökmagolajat önteni”. Aztán mindenképpen fel kellene kaptatni Szalafőn a Pityerszerbe, ahol még látható a tárolásra használt emeletes kástu és a boronafalú kerített ház, amelyben a régi őrök éltek. Ha június végén pattannánk a nyeregbe, akkor még elérnénk a messze földön híres őrségi vásár forgatagát, de érdemes akkor már megnézni a szombatfai fazekasokat és Aquila János híres freskóit az erdőbe bújt veleméri templom falain.
A megyei túrát a szerző házaspár a Vasi-Hegyháton folytatja, ahol „igyekezettel művelt szőlő, valamint bizonyosan 100 százalék gyümölcstartalmú almások, körtések, szilva- és diófák közt bolyonghatunk célirányosan, vagy csak úgy a magunk örömére”. Döröskén álljunk meg velük a gyönyörű román kori temetőkápolnánál, és ha már a lelkünket akarjuk istápolni, hát látogassuk meg a megye híres Mária-kegyhelyét, az egykori vak huszárt meggyógyító vasvári Szentkutat, amely mellett a megye legszebb fekvésű, apró termálfürdőjében testünket is felüdíthetjük. A közeli kis Oszkón vendégül látnak bennünket a hegypásztorok, akik a százéves, zsúppal fedett borospincéket vigyázzák. Ha májusban járnánk arra, akkor a Jeli arborétumban feltétlenül nézzük meg a 13 hektáron virágzó rododendronokat.
Mi, pihenni vágyók végül megtalálhatjuk „a falvakkal átszőtt Kemenesvidéken is, amit keresünk. Sokféle helyszínét és lehetőségét a fortyogó mélyből feltörő gyógyvizekben való feredőzésnek, kisnemesi kúriák és kastélyok idézte régmúlt időkön való borongásnak, vulkáni hegyek és az azokra települt borospincék alapos vizsgálatának”. Megnézhetjük Berzsenyi Dániel szülőházát is, de akkor már menjünk el barátainkkal Dukára is, ahol a költőtárs, Dukai Takách Judit írta szép verseit. Kalandozásunkat Celldömölkön fejezzük be, ahol a „Boldogasszony anyánkat” írta még 1725-ben egy Lancsics Boldizsár nevezetű barát.
Annak, aki mindezek után még mindig nem kerekedik fel és indul nyugatnak, csak azt tudjuk javasolni, hogy a nagyobb könyvesboltokban keresse meg az új Vas megye útikönyvet, abban még több szépet talál.
A szép kiállítású, a B.K.L. Kiadó gondozásában megjelent könyvben olvasmányos módon megjelenik a megye történelme, megismerhetjük az ott élő embereket, hétköznapjaikat és ünnepeiket. Elénk tárul a táj, a jellegzetes flóra és fauna, és nem csak a kiváló minőségű fényképeken. Különösen megkapóak az erdőkről, dombokról, parkokról, vizekről és szőlőhegyekről szóló leírások, melyeken egyrészt jól látszik az, hogy mekkora szeretettel viseltetnek a szerzők szűkebb hazájuk iránt, másrészt sejthető az is, hogy nem az elődök munkáinak felhasználását, átszerkesztését tartjuk a kezünkben, hanem vélhetőleg hosszú évek munkájával, a bemutatott helyszínek leginkább kerékpárral történő meglátogatása után íródtak a sorok.
Szombathely és környéke bemutatásával indul a megye bejárása, melynek során kalauzaink a Savaria-karneváltól eljutnak egészen az egykori bucsui vasútállomás mostanában felújított indóházáig, no és azt is megtudhatjuk, hogy miért harangoznak Kőszegen minden nap pontban 11-kor is.
Innen a Répce síkjára kerekezhetünk a szerzőkkel, ahol ott vannak a „lélekből faragott útszéli keresztek, a letűnt időket felvillantó romos vízimalmok, ahol egykor az életet őrölte a nagy kötényű molnár”. Begurulunk Csepregre, ahol 1591-ben kettészakadtak a dunántúli protestánsok, és ahol fröccsözhetünk egyet a szőlőhegyen az Orbán-napi gyepűtipráson, de eljuthatunk a néhány ember lakta Górba is, ahol az első Árpádok idején éppen olyan lakótorony állt, mint amit a bayeux-i szőnyegre hímeztek.
A Répcétől a Rába mente felé kanyarodunk, melynek partjain 23 települést mutatnak be az útikönyv írói, ahol láthatunk „apró város fölé magasodó barokk templomot, falvakat összekötő illatos gyümölcsutat, miniszterelnököt nevelő főúri kastélyt, Árpád-korban emelt kőtemplomot, nagy lelkű költők emlékhelyeit, színpompás arborétumot, urizáló kúriákat s a múlt megannyi emlékét elénk táró gyűjteményeket, kiállításokat. Majd vissza a fehér füzesek, aranyvesszők alatt susogó Rábához, ahol az éjfeketét csak a távoli harangszó rövidke perce kondítja darabokra”. Legjobb, ha kenunkkal vízre szállunk, és így jutunk el Gasztonyba, ahol Magyarország vezérigazgatója, Széll Kálmán született, és ahol „egy kiszáradt, ágait vesztett, megcsavarodott körtefa ihlette a Fő utca 67. számú ház tulajdonosát arra, hogy kertjében ő maga is emléket állítson az ezeréves Magyarországnak. A fa törzsét a két évszám (1000-2000), csúcsát a Szent Korona agyagból formált, színesre festett mása díszíti”. Persze kössünk azért ki Körmenden is, és vessünk a Batthyány-kastélyra egy pillantást, de érdemes Sárváron is partra húzni a hajót és megnézni a Nádasdy-vár messze földön híres huszárkiállítását.
Az Őrséget és a Vendvidéket a sok domb miatt leginkább lóháton lenne jó bejárni, belovagolhatnánk e remek könyv íróival egy farsangi rönkhúzáskor Kétvölgyre vagy Orfaluba, ahol „igazán urasra csak a tökök híznak a mezőn”, és megkóstolhatnánk azokat a bab- vagy káposztasalátákat, amelyek „maguk szólnak a háziasszonynak, ha az elfelejtene rájuk tökmagolajat önteni”. Aztán mindenképpen fel kellene kaptatni Szalafőn a Pityerszerbe, ahol még látható a tárolásra használt emeletes kástu és a boronafalú kerített ház, amelyben a régi őrök éltek. Ha június végén pattannánk a nyeregbe, akkor még elérnénk a messze földön híres őrségi vásár forgatagát, de érdemes akkor már megnézni a szombatfai fazekasokat és Aquila János híres freskóit az erdőbe bújt veleméri templom falain.
A megyei túrát a szerző házaspár a Vasi-Hegyháton folytatja, ahol „igyekezettel művelt szőlő, valamint bizonyosan 100 százalék gyümölcstartalmú almások, körtések, szilva- és diófák közt bolyonghatunk célirányosan, vagy csak úgy a magunk örömére”. Döröskén álljunk meg velük a gyönyörű román kori temetőkápolnánál, és ha már a lelkünket akarjuk istápolni, hát látogassuk meg a megye híres Mária-kegyhelyét, az egykori vak huszárt meggyógyító vasvári Szentkutat, amely mellett a megye legszebb fekvésű, apró termálfürdőjében testünket is felüdíthetjük. A közeli kis Oszkón vendégül látnak bennünket a hegypásztorok, akik a százéves, zsúppal fedett borospincéket vigyázzák. Ha májusban járnánk arra, akkor a Jeli arborétumban feltétlenül nézzük meg a 13 hektáron virágzó rododendronokat.
Mi, pihenni vágyók végül megtalálhatjuk „a falvakkal átszőtt Kemenesvidéken is, amit keresünk. Sokféle helyszínét és lehetőségét a fortyogó mélyből feltörő gyógyvizekben való feredőzésnek, kisnemesi kúriák és kastélyok idézte régmúlt időkön való borongásnak, vulkáni hegyek és az azokra települt borospincék alapos vizsgálatának”. Megnézhetjük Berzsenyi Dániel szülőházát is, de akkor már menjünk el barátainkkal Dukára is, ahol a költőtárs, Dukai Takách Judit írta szép verseit. Kalandozásunkat Celldömölkön fejezzük be, ahol a „Boldogasszony anyánkat” írta még 1725-ben egy Lancsics Boldizsár nevezetű barát.
Annak, aki mindezek után még mindig nem kerekedik fel és indul nyugatnak, csak azt tudjuk javasolni, hogy a nagyobb könyvesboltokban keresse meg az új Vas megye útikönyvet, abban még több szépet talál.
A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom
