Archívum
Nem hívja le a kormány az IMF-hitel következő részletét + Képriport
„Lehetséges és kívánatos” a további alapkamat-csökkentés
• Vajon mit mond az IMF?
A pénzügyminiszter arról is beszámolt: idén 6,7 százalékkal, jövőre 0,6 százalékkal csökken a GDP, az infláció idén 4,2 százalék, jövőre 3,9 százalék lesz.
Tovább csökken az alapkamat?
A további monetáris lazítás lehetséges és kívánatos, de a jegybank továbbra is körültekintően lép majd – mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen az IMF és az Európai Unió delegációja 4. felülvizsgálatának eredményeit ismertették. Az MNB alelnöke kiemelte: megnőtt az inflációs cél alullövésének kockázata.
Morsink: Reális a hiánycél
A jövő évre elfogadott költségvetési szerkezetben reális a GDP arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiánycél – jelentette ki James Morsink, az IMF Budapesten tárgyaló delegációjának vezetője. Iryna Ivaschenko a valutaalap budapesti képviseletének vezetője pedig elmondta, az IMF üdvözli a magyarországi pénzügyi rendszer és a pénzügyi felügyelet megerősítését szolgáló lépéseket. Az IMF képviseletvezető aláhúzta: a magyarországi bankrendszer stabil, a tőkeellátottsága meghaladja a jogszabályokban előírt mértéket.
Az Unió is elégedett
Az Európai Unió elégedett a magyarországi államháztartási konszolidációval – mondta Barbara Kauffmann az Európai Bizottság részéről. Barbara Kauffmann hozzátette: az EU is úgy látja, nem lesz egyenlőre szükség az EU keretéből fennmaradó 1 milliárd euró lehívására, de az később felhasználható marad, és folyósítható lesz.
Még 5,7 milliárd euró hívható le
(MTI)
A nap videója
Top 10
Időjárás
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
hószállingózás
Min: -14°C
Max: -7°C