Archívum

Nem zárják be a fenyvesi kisvasutat

MNO

2010. szeptember 05., 19:27
Vasútmodell-kiállítás, hajtánytalálkozó, futóversenyek, játszóház és persze különvonatozás – a kerek évfordulóhoz méltó, színes kavalkád volt a szombati kisvasúti nap Balatonfenyvesen, a keskeny nyomtávú vasút fennállásának hatvanadik évfordulóján.
A bezárás tervének tavalyi réme egy ideje szertefoszlott, az alig egy éve megmenekült Fenyves-Somogyszentpál vonalon felszabadultan ünnepelhettek. Budapesttől Kiskőrösig az ország legkülönbözőbb részeiből érkeztek a motoros- és kézihajtányok, köztük a fenyvesi síneket már sokszor kipróbáltak és idén debütáló, újonnan fabrikált, ötletes példányok. Akadtak, akik két keréken vagy két lábon eredtek a GV nyomába, a Zöld Gömb Sportklub idén is megtartotta Előzd meg a kisvasutat! című sportversenyeit, túráit.

Ünnepi beszédében Lombár Gábor polgármester a tavalyi aggodalommal teli évre utalt vissza, s egyben hangsúlyozta: „egy darabig” biztosan nincs veszélyben a fenyvesi kisvasút. Tarr Sándorné a MÁV Zrt. képviseletében azt hangsúlyozta: a közszolgáltatás részeként, s egyben turisztikai attrakcióként is funkcionáló kisvasút a legfrissebb adatok szerint idén nyáron is népszerű volt.

(sonline.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?