Archívum

Nincs elég műszaki végzettségű szakember

FMM, MNO

2010. február 08., hétfő 17:48
Súlyos szakemberhiánnyal küzdenek a kutatás-fejlesztésre szakosodott magyar csúcstechnológiai cégek, ezért sürgős oktatási reformra volna szükség Magyarországon – közölte az MTA Műszaki, Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA) hétfőn.

Az MTA MFA közleményében kiemelte: az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP) felmérése szerint Magyarországon az egyetemi, főiskolai hallgatók csupán tíz százaléka tanul reálszakon, miközben a természettudományos és műszaki területen képzett diplomások aránya az OECD átlagában huszonöt százalék körül van, sőt a távol-keleti országokban – például Szingapúrban – meghaladja a negyven százalékot is.

A kutatóintézet rámutatott: sürgős intézkedésekre volna szükség azon folyamat megállításához, amely Magyarországot a sokat hangoztatott kutatás-fejlesztés és innováció országa helyett legjobb esetben is csupán alacsony bérű elektronikai összeszerelő-ipari gazdasággá teszi.

Az IMNTP felmérése alapján azonban nemcsak mennyiségi, hanem súlyos minőségi hiányosságok is jellemzik a magyar oktatást. Ennek egyik példája, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság – amely a magyar felsőoktatás minőségéért felelős független szakmai testület – új tagjai között nem található meg a műszaki terület egyetlen képviselője sem. A közlemény szerint azért is kiemelten fontos az ágazat szakemberhiányának mielőbbi megoldása, mert a teljes elektronikaiműszer-ipar a magyar feldolgozóipar exportjának 35 százalékát teszi ki.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2