Archívum
Nő az olajtermelés Kínában
December 19-ig a kőolaj és az olajegyenértéken számolt gáz együttes kitermelése Csangcsingban (Changqing) meghaladta a 30 milló tonnát, az év végére eléri a 31 millió tonnát, ami 6 tonnával lesz több a tavalyinál - idézi a cég szóvivőjét a Hszinhua hírügynökség vasárnap. A Kína legnagyobb olajipari cége, a PetroChina érdekeltségébe tartozó Csangcsing olajmező hivatalosan a dacsingi (Daqing) és a konkurens Sinopec-hez tartozó sengli (Shengli) után a harmadik legnagyobb az országban. A szóvivő szerint azonban az idén sikerült lehagyniuk Senglit, mivel az utóbbi időben az ottani termelés nem érte el a 30 millió tonnát évente. Célunk, hogy 2015-re elérjük az 50 millió tonnát, s ezzel mi is egy másik „Dacsing” kegyünk – mondta Peng Hszü-feng (Peng Xufeng), utalva a dacsingi mezők jelentőségére.
Az északkelet-kínai dacsingi olajmezőt 1959-ben fedezték fel, ahol egy évre rá már megindult a termelés. Itt 1976 és 2002 között évi több mint 50 millió tonna nyersolajat termeltek, amit akkor a világ szakmai közvéleménye is "csodának" minősített. Az észak-kínai csangcsingi olajmező teljes termelő területe 370 ezer négyzetkilométer és becslések szerint 8,5 milliárd tonna olajforrással, valamint 107 ezer milliárd köbméter földgázkészlettel rendelkezik. Eddig – bizonyítottan – a térségben 2 milliárd tonna olaj és 2,7 ezer milliárd köbméter gáz rejtőzik a föld mélyében.
(MTI)