Archívum

Október közepére készül el a köz- és felsőoktatási törvény vitairata

MNO

2010. szeptember 08., szerda 14:28
Október közepére készül el az új köz- és felsőoktatási törvény végső vitairata – tette közzé honlapján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdán. A tárca közlése szerint a több portálon megjelent anyag nem a kidolgozás alatt álló törvényjavaslat.

• „Cél, hogy az első százba kerüljünk”
A minisztérium tájékoztatása szerint a munkafolyamat javában tart. A kedden több internetes portálon megjelent anyag nem a kidolgozás alatt álló törvényjavaslat, s nem is annak a kivonata.

A kommünikében felidézik, hogy a nyár folyamán oktatási szakemberek önkéntes felajánlását elfogadva megkezdődött az új közoktatási és felsőoktatási törvény koncepciójának kidolgozása. A tárca célja, hogy a nemzet jövőjét meghatározó oktatás alapdokumentumai a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi támogatást élvezzék – írták.

A FigyelőNet internetes portál kedden arról írt, hogy elkészültek a közoktatási és felsőoktatási törvényeket előkészítő anyagok. A szerkesztőség birtokába jutott dokumentumok szerint a közoktatási törvény szemléletét, jövőképét és tartalmát egy 43 oldalas, a felsőoktatásét egy 9 oldalas anyag készíti elő.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár aznap a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy „egy kicsit félreértés van”. Sokféle javaslatot tettek le a szakemberek az asztalra, s most dolgoznak azon az írott változaton, amelyet közzé lehet tenni, s későbbi vita tárgyát képezheti majd.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?