ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Összefogtak a „kékfrankosok”
A Soproni borvidék pincészetei közös vállalkozásba fogtak: megalapították a Soproni Kékfrankos Kft.-t, Magyarország első közösségi borkereskedelmi cégét.
A Soproni Kékfrankos Kft.-t március 9-én a bor kis- és nagykereskedelmi tevékenysége révén a soproni borok piaci pozícióinak erősítése és fejlesztése érdekében indítottuk útjára – közölte a vállalkozás induló sajtótájékoztatóján Taschner Kurt borász, a kft. ügyvezetője. A cég különlegessége, hogy a nyereségorientált vállalkozás tulajdonosai nonprofit szervezetek: a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. és a Soproni Borút Egyesület. A Soproni Kékfrankos Kft. mind ez idáig példa nélküli mivoltát hazánkban az adja, hogy szinte valamennyi soproni borászat tulajdonosként jelenik meg. Jandl Kálmán borász hozzátette, aki a Soproni Kékfrankos Kft.-től vásárol, gyakorlatilag közvetlenül a termelőtől szerzi be borait. Ez vitathatatlan versenyelőny.
A tulajdonosok szerint a vállalkozás két éven belül akár termőre fordulhat, azaz nyereséget is hozhat. Az üzleti életben megszokottól eltérő módon az eredmény a tulajdonosok egyetértésével a helyi rendezvények támogatására, a hazai és külföldi megjelenésre fordítható. Ide lehet még sorolni a borturizmus fellendítését célzó akciókat is. A Soproni Kékfrankos Kft. küldetése kettős: a hagyományos értelemben vett borkereskedelmi tevékenységek mellett a marketing- és PR-munka jelentősége is kiemelkedő – jelentette ki Rigler Zsolt ügyvezető. A piacon jelenleg működő borkereskedő cégekkel is szeretnék felvenni a kapcsolatot, hogy információval, pincelátogatási és tanulási lehetőséggel segítsék munkájukat.
A kft. induló szortimentjében 15 soproni pincészet 28 kiváló bora szerepel. A szép és igen sokarcú kékfrankos mellett a könnyű, üde fehérboroktól a rozékon és a nagy vörösborokon át kései szüretelésű desszertbor is megtalálható. Hosszú távon tervek szerint helyi termelők lekvárjával, szalámival, csokoládéval és más különleges, gasztronómiához köthető termékekkel bővül majd a kínálatuk.
(kisalfold.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom