Archívum

Összeszólalkoztak: ezért ölt meg három embert a tompai gyilkos + Képek

A család alkalmazottja a bűncselekmény elkövetője
Gidró Kriszta

2009. november 17., kedd 14:56
Elfogta a rendőrség a tompai hármas gyilkosság elkövetőjét – jelentette be Polyák József Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A gyilkosságokat egy, a tanyán dolgozó alkalmazott követte el.

• Szörnyűség: a tulajdonost agyonverték, feleségét, lányát leszúrták
• Tompai borzalom: elfogták az egyik gyilkost

Egy 29 éves, büntetlen előéletű kelebiai férfi ölte meg két héttel ezelőtt tompai tanyáján K. Józsefet, feleségét és lányát. A férfi 8 hónapja dolgozott a család lovastanyáján kétkezi munkásként. Polyák József Zsolt közölte: a férfit – csakúgy, mint a család több ismerősét – többször is tanúként hallgatták meg az ügyben. Mivel azonban önmagával és más tanúkkal is ellentmondásba keveredett, így hétfőre gyanúsítottá vált.


Mint arról többször is beszámoltunk, két héttel ezelőtt egy Tompa külterületén található lovastanyán lánya holtan találta a 65 éves K. Józsefet. A rendőrséget a kihívott háziorvos riasztotta, mert a férfin bántalmazás nyomait találta. Időközben a családtagok elkezdték keresni K. József feleségét, lányát, illetve az elhunyt férfi Mercedesét is. A két nőt végül a rendőrök találták meg a tanyához tartozó egyik gazdasági épületben parkoló autó csomagtartójában.


A helyszíni szemle rekordhosszúságú volt, tíz napig tartott. Két nappal a gyilkosság után a rendőrség azt jelentette be, hogy több elkövetőt keresnek. Polyák József Zsolt ezzel szemben kedden azt közölte: csupán egyetlen elkövető van. Ezt a gyanúsított vallomása, illetve a helyszínen rögzített nyomok is alátámasztják. Arra a kérdésre, hogy korábban miért beszéltek több elkövetőről, a bűnügyi osztályvezető úgy válaszolt: ennyi ideig tartott, amíg a helyszínen rögzített nyomokból bizonyossá vált, hogy csak egy tettest kell keresni.


A gyanúsított, Sz. István vallomása szerint összeszólalkozott K. Józsefnével, és hirtelen felindulásból bántalmazta őt. Az idős nő halála után azért végzett K. Józseffel is, mert tudta, hogy a férfi a házban tartózkodik. A két gyilkosság elkövetése után megpróbálta eltávolítani azokat a nyomokat, amelyek arra utalhattak, hogy ő volt a tettes. Eközben vitte el a férfi Mercedesét egy, a tanyához közeli erdős-bozótos, nehezen belátható területre. Amikor innen visszament a tanyára, akkor ért haza a 41 éves K. Ildikó a bevásárlásból, ezért Sz. István vele is végzett.


A helyszínt végül K. József traktorjával hagyta el. Polyák József Zsolt elmondta, hogy mivel a helyszínen összesen 609 bűnjelet (lábnyomot, tenyérnyomot stb.) találtak, illetve több mint száz tanút hallgattak meg, a nyomozás még nem ért véget, az adatok kiértékelése ugyanis még hátravan. A gyanúsítottat emellett pszichológiai és elmeorvos-szakértő is megvizsgálja majd.

Fotók: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0