Archívum

Pécsen is a kormánypártokkal szavaz együtt az MDF

MNO

2006. október 19., csütörtök 11:52
Az SZDSZ mellett az MDF is együttműködik a szocialistákkal a pécsi közgyűlés következő négy évi munkájában - jelentette be a város polgármestere a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön. Mint ismeretes, Szombathelyen az MDF polgármesterjelöltje alpolgármesteri tisztséget kapott a kormánypárti városvezetésben.
Az MSZP az SZDSZ-szel koalíciós, míg az MDF-el együttműködési megállapodást kötött az önkormányzati munka hatékonyságának növelése, Pécs sikeres jövőbeni fejlesztése érdekében - mondta el Tasnádi Péter, miután a pártok helyi vezetői aláírták a közös munka részleteit rögzítő dokumentumokat.

Várbíró Péter, az MDF ügyvezető elnöke beszámolt arról, hogy a párt a szocialistákkal folytatott tárgyalásokat követően döntött a konstruktív támogatásról, mert kiderült: célkitűzéseik nagy részét közösen érvényre juttathatják a pécsi közgyűlésben.

A politikus ezek között említette a korrupció elleni fellépést, a családok, a kis- és középvállalkozók, az oktatási intézmények támogatását, a nagy városi projektek megvalósítását.

Várbíró Péter szólt arról is, hogy az együttműködéssel ő maga az egyházi kapcsolatok referense, a testület egyetlen MDF-es tagja, Füredi Péter a jogi és igazgatási ügyek bizottságának elnöke lesz. A pécsi képviselő-testületben az MSZP 21, a Fidesz 14, az Összefogás Pécsért Egyesület 3, az SZDSZ 2, az MDF 1 taggal képviselteti magát.
(mti)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3