ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
Picit esélyesebb a Barca?
Arsene Wenger szerint az Arsenal és a Barcelona egyenlő esélyekkel kísérli meg beverekedni magát a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A katalánoknál biztosra veszik, hogy két látványos mérkőzést játszanak majd a csapatok, és halkan megjegyzik: többek között az a tény, hogy otthon játsszák a visszavágót, bizony mellettük szól.
A 2006-os BL-döntő után ismét egymásnak feszül az Arsenal és a Barcelona. Az Ágyúsokat minden bizonnyal fűti a visszavágás vágya a 2-1-es párizsi vereség miatt, de Arsene Wenger óva int: bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet a negyeddöntők slágerpárharcában. „Ötven százalék esélyt látok arra, hogy mi jussunk tovább. A BL ezen szakaszában már nem kaphattunk könnyű ellenfelet, de nem szabad, hogy csak a nemzetközi porondra figyeljünk. Szép reményekkel fordulunk a bajnokság véghajrájába, és az is van annyira fontos, mint a Bajnokok Ligája.” Az Arsenal menedzsere újságírói kérdésre elárulta, rendszeresen tartja a kapcsolatot az egykori Ágyús, ám immár a katalánokat erősítő Thierry Henryval, és semmi oka arra, hogy a jövőben változtasson ezen a gyakorlaton.
A Barcelona részéről elsőként Txiki Begiristain nyilatkozott a sorsolás után. A sportigazgató nyílt párharcra számít. „Gyönyörű futballt látunk majd a két meccsen, nem lesz párjuk a negyeddöntőben. Mindkét együttes szereti sokat birtokolni a labdát, kíváncsian várom, hogyan alakul ez a gyakorlatban.” A Blaugranák alelnöke, Rafael Yuste felhívta rá a figyelmet, hogy a Nou Campban rendezik a visszavágót, ami hatalmas előny lehet a Barcának. Főleg akkor, ha az első találkozón szoros eredményt érnek el az Emiratesben.
A találkozó nemcsak Thierry Henry, hanem Cesc Fabregas szempontjából is külön érdekes lesz, a Barcelona ugyanis már a nyáron minden körülmények között hazacsábítaná a katalán játékmestert. Április 6-án visszatér a Nou Campba – akkor még biztosan vendégként.
(sporthirado.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom