Archívum

Pilhál György: A bíróságon is leszerepeltek

MNO

2009. december 09., szerda 09:35
A bíróság szerint a szavazathamisító brigád távol lévő küldöttek helyett írt alá és voksolt, sőt olyan ember is részt vett a szavazáson, aki még csak a pártnak sem volt tagja, ami már kész röhej. Az ügy egyik érintettje – maga is küldöttként szerepelt – elmondta, ő húsz éve tagja az SZDSZ-nek, s úgy emlékszik, minden választáson csináltak ilyeneket. Szép. A november végén kezdődött büntetőper egyik szünetében a Hír TV riportere szeretett volna kérdéseket feltenni az egyik vádlottnak, T. Asztalos Ildikónak. Sajnos a borsodi asszony (korábban megyei pártvezér) nem tudott válaszolni, mert köhögési roham jött rá, csak kézzel-lábbal magyarázta, hogy neki semmi köze ehhez az egész disznósághoz.

(Magyar Nemzet, 2009. december 9.)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0