Archívum

Saját forrásból teszi szabályozhatóvá a távfűtést Tatabánya

MNO

2010. március 18., csütörtök 16:58
Tatabányán az önkormányzat városi forrásokból gazdálkodó fűtéskorszerűsítési alapot hoz létre, mellyel öt-nyolc éven belül a település 22 000 távfűtött lakóházának energiafelhasználása mérhetővé és szabályozhatóvá válik – erről döntött a város képviselő-testülete csütörtöki ülésén.
A program azt a bevételt használja fel, mely a városi tulajdonú távhőszolgáltatónál és az önkormányzat többségi tulajdonában lévő fűtőerőműben keletkezik. A társasházak számára egyszerűsített pályázati rendszer készül, a szükséges lakossági önerő 25 százalékos lesz – mondta el az ötlet kezdeményezője, Schmidt Csaba alpolgármester (Fidesz).

A tervek szerint egy átlagos, négy radiátoros tömblakásban 30 000 forint körüli összeget kell fizetni a beruházásért, mely költségosztók és a hőmérsékletet érzékelő radiátorszelepek felszereléséből áll. Ezzel a módszerrel többéves tapasztalatok alapján átlagosan 25-35 százalékkal csökkenthető a távhőszámla, minden más beavatkozás nélkül.

A számítások szerint évente 450 millió forint kerülhet a város fűtéskorszerűsítési alapjába. A munkálatokat már a mostani szezon végén el szeretnék kezdeni, az alap működésének kidolgozásával a városi távhőszolgáltatót, a Komtávhőt bízta meg a testület – mondta el Schmidt Csaba alpolgármester.

Idén február 11-én zárult le az a folyamat, melynek során Tatabánya önkormányzata 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a Tatabánya Erőmű Kft.-ban.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0