Archívum

Spanyolországban fogták el a tolvaj testvérpárt

MNO, FMM

2010. március 19., péntek 13:19
Magyar és a spanyol rendőrök Barcelonában fogták el azt a két férfit, akik kétszáz millió forintot csapoltak meg egy bank ügyfeleinek számláiról; a testvérpár a pénzzel elszökött az országból – számolt be a tavaly szeptemberben indított nyomozás felderítéséről tartott pénteki sajtótájékoztatón Bodnár Zsolt, a BRFK bűnügyi igazgatója.

A bank alkalmazottjaként dolgozó 35 éves H. Csaba három ügyfél hosszabb időre lekötött számláját törte fel, s 200 millió forintot utalt át saját számlájára tavaly augusztus végén, majd 28 éves testvérével készpénzben felvették az összeget és Spanyolországba szöktek. A bank által tett feljelentés alapján januárban adtak ki körözést ellenük.

A két férfit március 15-én, a katalán rendőrökkel közösen, Barcelonában fogták el, a pénz nagy része is megkerült. A testvérpárt 2-3 héten belül hazahozzák – mondta a bűnügyi igazgató.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0