ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Stabilizálódott a forint
A forint árfolyama megközelítette a 260 forintos euró jegyzési határt, majd 262 közelében stabilizálódott.
Csütörtök délelőtt kilenc órakor 261,74 forinton jegyezték az eurót, közel a szerda délután négy órai 261,54 forinthoz. Csütörtökre virradóra a jegyzés 260,75 környékén mozgott a nemzetközi deviza kereskedelemben. A forint hétfőn, a magyar bankok devizapiaci távolléte alatt törte át a 265 forintos euróárfolyam-küszöböt. A forint árfolyama tavaly augusztus óta a 265-275 forintos euró jegyzési sávon belül ingadozott, 260 forint alatti euró jegyzésre pedig 2008 utolsó hetében volt utoljára példa.
A forint annak köszönheti erősödését, hogy gyakorlatilag elhárult a görög deficittúllépés miatt az eurózóna pénzügyi stabilitását fenyegető veszély, részben ennek is betudhatóan újraéledt a befektetők érdeklődése a kockázatosabb, azaz magasabban kamatozó devizák iránt. Emellett a térség országai jobb gazdasági növekedési kilátásokkal rendelkeznek néhány euróövezeti tagországnál, valamint a befektetők külön is értékelik a költségvetés rendbetétele terén elért kiemelkedően jó magyar eredményeket.
(MTI)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom