Archívum

Stier Gábor: Rogyadozó szuverenitás

MNO

2010. március 20., szombat 09:11
Stier Gábor: Ideges, zavarodott és tanácstalan reagálások váltogatják egymást az izraeli kémgépek ferihegyi repülése körül kirobbant botrányban. A zsidó állam ez ügyben hivatalból közvetlenül érintett nagykövete hangosan vádaskodik, s úgy próbálja elvenni a kínos helyzet élét, hogy szélsőjobboldalinak bélyegzi lapunkat. Ez, a forrás hiteltelenné tételére irányuló taktika jól ismert – az elmúlt nyolc évben a hazai kormányzati erők is előszeretettel éltek vele –, s kikérjük magunknak. Aliza Bin-Noun politikai szálakat, konkrét megrendelést sejtet a Magyar Nemzet információja mögött, amire pedig a legnagyobb tisztelettel is csak annyit mondhatunk, hogy butaság. Még akkor is, ha utólag különböző oldalról egyes erők bizony mindent megtesznek annak érdekében, hogy politikai térbe helyezzék a történteket.

A teljes cikket itt olvashatja.

(Magyar Nemzet, 2010. március 20.)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 5