Archívum

Stiglitz: A megszorítások nem jelentenek kiutat a válságból

Elhibázott a jelenlegi európai gazdaságpolitika
MNO

2010. szeptember 07., kedd 17:29
Nem a költségvetési megszorítások jelentik a megoldást a gazdasági válságra – mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi sajtótájékoztatóján.
A gazdaság alapjainak alternatív makroökonómiai elemzése – pénzügy, reálgazdaság, dinamika és válság című konferencián több nemzetközileg elismert kutató is megjelent, hogy folytassák a Soros György által 2009-ben alapított INET nemzetközi kutatócsoport munkáját. Alapvető célkitűzésük, hogy alternatívát állítsanak szembe az általuk neoklasszikusnak nevezett közgazdaságtannal, amelyet a válság kialakulásának legfőbb okának tartanak.

A tudományos életben több évtizede ismertek a neoklasszikus elmélet hiányosságai, így például a tökéletes informáltság és a racionális döntés feltevései, mégis egyeduralkodóvá vált a nemzetközi intézmények és a nemzetgazdaságok szintjén is. Most azért tartunk konferenciát, hogy összefogjuk a meg-megjelenő alternatív modelleket, hogy ezáltal jobban megérthessük a jelenlegi gazdasági helyzetet, s új, lehetséges szakpolitikákat ajánljunk fel a döntéshozóknak – mondta Stiglitz. A válság megmutatta: „nem állíthatjuk, hogy a gazdaságok öngyógyítóak lennének” – hangsúlyozta.

A pénzügyi piacnak kedveznek a megszorítások?

A Columbia Egyetem professzora elhibázottnak nevezte az Európában elterjedő megszorító jellegű gazdaságpolitikát. A költségvetési nadrágszíjhúzás csak a piac egyes szereplőinek, egész pontosan a pénzügyi piacnak kedvez, azoknak az embereknek, akik miatt a válság kialakult. „A piaci szereplők rövidlátók, csak a hiányról beszélnek, ahelyett, hogy azt néznék, mire is költik a pénzüket az államok” – jelentette ki a Nobel-díjas professzor. Stiglitz véleménye szerint a kormányzatoknak éppenhogy ki kellene használniuk az alacsony kamatok adta lehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban a kormányzati beruházások a piaci költségeknél tízszer nagyobb hozammal járnak.

Az euróról szólva elhibázottnak nevezte a valuta kamat- és átváltási mechanizmusát. A görög válság elkerülhető lett volna, ha egységes alapot hoznak létre. A most elindított reformok már túl későn érkeznek. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy önállóan dönthet a valutaátváltási mechanizmusát illetően – mondta a Világbank volt vezető közgazdásza az MTI kérdésére válaszolva. Az ázsiai országok példáját hozta fel, melyek korábban valutaárfolyamuk módosításával kerülték el a gazdasági összeomlást. Hangsúlyozta azonban, hogy ez gazdasági válság idején különösen nehéz lépés.

Joseph Stiglitz a jelenleg uralkodó neoklasszikus közgazdaság egyik legélesebb bírálója. Az aszimmetrikus információ területén végzett kutatásait 2001-ben közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazta a központi jegybank (Sveriges Rijkbank) George A. Akerloffal és Michael Spence-szel közösen.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?