A Fidesz minden országos egyéni választókerületben az élen végzett, de az igazi meglepetést mégis az okozta, hogy a Jobbik a hagyományos baloldali fellegvárakban (pl. Ózd, Szerencs, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád megye) megverte az MSZP-t. A balliberális oldalról azóta számos elemző hivatkozott arra, hogy több mint ötmillió választó otthon maradt, ám ennek ellenére a 36 százalékos magyarországi részvétel jóval meghaladta a közép-európai átlagot. Joggal vetődik fel az a kérdés, hogy szabad-e ezekből az adatokból hosszabb távra ható következtetéseket levonni? Megítélésem szerint húsz évvel a rendszerváltozás után mérföldkőhöz érkeztünk. A balliberális szavazóbázis megroppanását illetően nem csupán véletlen balesetről, valamiféle választói színtévesztésről, hanem egy több éve zajló folyamat kiteljesedéséről, a rossz kormányzás miatti állampolgári kiábrándulásról van szó. A szocialisták bukása, a szavazók látványos átpártolása a radikálisokhoz megkérdőjelezi az MSZP mély társadalmi beágyazottságáról vallott nézetek érvényességét is. A fiatal, iskolázott korosztályokban a hazai baloldalnak a rendszerváltás óta nem sikerült bázist teremtenie, a mostani választás és a közelmúlt közvélemény-kutatási adatai pedig arra utalnak, hogy a leszakadó társadalmi rétegek, a gazdasági átalakulás vesztesei is csak szituatív módon kötődtek az MSZP-hez. A szocialisták tábora visszaszorulni látszik a városi balliberális értelmiség és a nomenklatúra burzsoázia bázisára.

(Magyar Nemzet, 2009. június 22.)