ma
intenzív havazás
Min: -11°C
Max: -9°C
Archívum
Szakadék felé tart az építőipar
Csupán hetei vannak hátra a magyar húzóágazatnak?
Az építőipar súlyos válságára hívja fel a figyelmet a Magyar Építőanyagipari Szövetség az Országgyűlésnek szóló nyílt levelében. A szervezet szerint az építőipar „szakadékba tart”, ezért arra szólítják fel a képviselőket, hogy haladéktalanul tűzzék napirendre az építıőipari válságkezelésről szóló országgyűlési határozati javaslatot.
A magyar építőipar – beleértve a tervezőket, mérnököket, építőanyag-gyártókat, kereskedőket, kivitelezőket, ingatlanfejlesztőket, forgalmazókat – zuhanórepülésben van. Naponta jelentős számú vállalkozás szünteti meg működését, csökkenti dolgozói létszámát, illetőleg felszámolásra kerül, egy olyan húzóágazatban, mely éppen a válságból való kilábalás kulcsterülete – olvasható a Magyar Építőanyagipari Szövetség nyílt levelében.
Mint írják, 2009. év első heteiben az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ad-hoc bizottsága – széles körű egyeztetések után – elkészítette „az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről” szóló országgyűlési határozattervezetet. Az elkészült és bizottsági szinten elfogadott tervezet az illetékes minisztériumok, a szakma és politika teljes körű egyetértését tükrözte.
2009. február 16-án több országgyűlési képviselő – önálló indítvány formájában – határozati javaslatot terjesztett elő az építőipar megmentésére. Az építésgazdasági tárcaközi bizottság szakmai szervezetei részt vettek a határozati javaslat kidolgozásában és kezdeményezői voltak, hogy a válságkezelési terv külön nevesítse az azonnal – 2009. márciustól – megvalósítandó intézkedéseket. Az érintett szakmai szervezetek a határozati javaslat sürgős megtárgyalását és elfogadását kezdeményezik, a végrehajtás feladatai, felelősei és határidői rögzítésével – áll a levélben.
Mint írják, a naponta megjelenő politikai és gazdasági nyilatkozatok, bejelentések tovább nehezítik a helyzetet, hiszen a részletintézkedések sem rövid, sem hosszabb távon nem oldják meg az általános problémákat. „Az építőipari válság megoldásának eszköze az országgyűlési határozat mielőbbi elfogadása és közös, egyetértő, politikai vitáktól mentes végrehajtása lehet. A végrehajtás szervezése érdekében kezdeményezzük, hogy – a határozati javaslat országgyűlési tárgyalásával párhuzamosan – azonnal induljanak egyeztetések a szakma felelős képviselete, valamint a kormány érintett vezetői, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Fejlesztési Bank, a kereskedelmi bankok, továbbá – a jogérvényesítés gondjai miatt – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vezetői között.”
A szövetség kiemelten fontosnak tartja az építőipar azonnali munkavégzési lehetőségeinek biztosítását és a műszaki előkészítések, illetve tervezések azonnali elkezdését. „Néhány hét kérdése, hogy a magyar építőipari ágazat teljesen megálljon” – figyelmeztet a szövetség. Ezért levelükben azt kérik, hogy az országgyűlés haladéktalanul tűzze napirendjére az építőipari válságkezelésről szóló országgyűlési határozati javaslatot és hozzon – az előkészítésben mutatott felelős egyetértéssel – példamutató és bizalomkeltő határozatot.

Hirdetés
Szavazás