ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
Száz éves lenne Gerevich Aladár
Napra pontosan száz éve, 1910. március 16-án született Gerevich Aladár, minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja. A kivételes képességű kardvívó 1932-ben nyerte első, és 1960-ban hetedik olimpiai bajnokságát.
Gerevich Aladár hétszeres olimpiai bajnok kardvívó 100 éve, 1910. március 16-án született és 1991. május 14-én, nyolcvanegy éves korában hunyt el. Miskolcon dolgozó vívómester édesapja vezette be a kardforgatás tudományába, majd a fővárosba kerülve Italo Santelli tanítványaként emelkedett a magyar kardvívás virtuózaként az utolérhetetlen világklasszisok sorába. Ellenfelei, vetélytársai véleménye szerint vívásában egyszerűen lehetetlen volt gyengeséget találni.
Három évtizeden át tartozott a legjobbak közé. Első olimpiai bajnokságát 1932-ben Los Angelesben – még huszonkét éves újoncként –, a hetediket magyar rekorderként 1960-ban, Rómában, ötvenesztendős korában szerezte. S a világháború idején még két olimpia ki is maradt az életéből. Európa- és világbajnokságokon még huszonkét érmet (tizennégy aranyat kardban és tőrben), valamint harmincnégy magyar bajnokságot nyert. Szerénysége vetekedett a tudásával.
Versenyzői pályafutása idején a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott, majd edzősködött. Csaknem haláláig lejárt a Vasas pasaréti termébe, nagy szeretettel és türelemmel tanítgatta a fiatalokat. Bogáthy Erna bronzérmes tőrvívónőt Los Angeles előtt, a hosszú utazás alatt ismerte meg és vette el feleségül. Idősebb fia, György sikeres mesteredző volt, a pekingi olimpia előtti váratlan haláláig a Vasas szakosztályában dolgozott . A fiatalabb Pál három olimpián két bronzérmet szerzett, egyéniben egyszer, csapatban négyszer nyert világbajnokságot, jelenleg Ausztriában edzősködik.
(sporthirado.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom