ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Száz koreai könyv a Debreceni Egyetemnek
Száz koreai nyelvű könyvet ajándékozott a Debreceni Egyetemnek a Koreai Köztársaság nagykövetsége. A könyveket Hur Jin miniszteri tanácsos adta át Virágosi Mártának, az egyetemi könyvtár főigazgatójának.
Magyarország és Dél-Korea között húsz éve van diplomáciai kapcsolat, ami ha lassan is, de folyamatosan bővül. Az oktatás területén az egymás iránti érdeklődés élénkülése tapasztalható, amit az is bizonyít, hogy a Debreceni Egyetem térítéses orvosképzésében 45 koreai diák vesz részt, Koreában pedig 20-30 hallgató próbálja meg elsajátítani a magyar nyelvet. Utóbbiak nagy része később Magyarországon, az itt működő koreai nagyvállalatoknál találhat munkát. A könyvadomány elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a két nép jobban megismerje egymás kultúráját. „Száz könyv apró lépés a kapcsolatépítésben, de bízom abban, hogy lesz folytatása” – fogalmazott a diplomata.
A könyvtár számára megtiszteltetés, hogy ilyen szép állomány kerül a gondozásába. Ez a könyvadomány megalapozza a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának koreai gyűjteményét, feldolgozásában az itt tanuló ázsiai diákok is segíthetnek – jelentette ki az adomány átvételekor Virágos Márta. A főigazgató elmondta: a könyvtár tervei között a közeljövőben koreai hallgatói est megrendezése is szerepel.

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom