Archívum

Szent István-mise a Stephansdomban

MNO, PL

2010. augusztus 28., szombat 18:10
Magyar nyelvű ünnepi misével emlékeztek szombaton Bécsben a Szent István-székesegyházban (Stephansdom) az államalapító magyar királyra.
A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség meghívására számos zarándok, hagyományőrző csoport érkezett a már tradicionálisnak számító megemlékezésre a Felvidékről, Erdélyből, Magyarországról és Ausztriából. Az MTI becslése szerint mintegy 2500-an vettek részt a misén. A résztvevők megtöltötték az első keresztény vértanúról elnevezett, az osztrák főváros jelképének számító dóm padsorait, sőt, voltak olyanok is, akiknek csak állóhely jutott.

A misén részt vettek az ausztriai magyar evangélikusok, az ausztriai magyar szervezetek és a bécsi magyar nagykövetség képviselői is. Az egybegyűlteket Simon Ferenc esperes, a bécsi magyar egyházközség főlelkésze köszöntötte, az ünnepi misét Márfi Gyula veszprémi érsek mutatta be. A misét követően a dóm melletti téren a hagyományőrző csoportok magyar néptáncokból és népdalokból tartottak bemutatót.

(mti)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4