Archívum

Szörnyű élmény: megverték, árokba lökték, erőszakoskodtak a 14 éves lánnyal

MNO

2009. december 05., szombat 09:46
Szemérem elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szentesi Rendőrkapitányság pénteken.

A rendőrség adatai szerint péntek este Nagymágocs belterületén egy tiszaföldvári férfi közösülési szándékkal megtámadott egy 14 éves lányt. A támadás során a férfi a lányt többször megütötte, majd az árokba lökte, ahol megpróbálta levetkőztetni, amely a fiatal lány ellenállása miatt nem sikerült.

Többször közösülésre szólította fel, mely során mellét és a nemi szervét erőszakkal megfogta. A 30 éves férfi szorításából kiszabadulva a 14 éves lánynak sikerült a lakásig eljutnia, ahol szülei segítségével értesítette a rendőrséget.

A tiszaföldvári férfi miután látta, hogy kiszemelt „áldozatát” már nem éri utol, gyalogosan elhagyta a helyszínt. Az értesítést követően a nagymágocsi rendőr KMB-s perceken belül a megadott helyszínen volt és az elkövető nyomába eredt, az egyik közeli utcában a személyleírás alapján felismerte a férfit és üldözőbe vette, aki ezt észlelve beugrott egy ház udvarára és elszaladt.

A rendőr KMB-s a kerítésen keresztül utána ment, majd több telken, udvaron át üldözte. Üldözés közben értesítette a helyi polgárőrséget, akiknek a segítségével elfogta a 30 éves elkövetőt.

A bántalmazás során a fiatal lány súlyos – nyolc napon túl gyógyuló – sérülést szenvedett. A Szentesi Rendőrkapitányság  őrizetbe vette a többszörösen büntetett tiszaföldvári férfit.

(police.hu)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0