Archívum

Tabajdi, a volt moszkvai diplomata ismét – és előre – hazudik

Lovas István

2010. március 16., kedd 19:35
E pillanatban március 16-a, este hét óra van. Az MSZP honlapján (mszp.hu) Tabajdi Csaba, a magyar szocialisták EP-küldöttségének vezetője aggódik a magyar szélsőjobb miatt.
Ezért – azt állítja – „közösen ünnepelt” a „demokratikus magyar politikai erőkkel” Sógor Csaba erdélyi magyar képviselő rendezésében tartott március 15-i megemlékezésen. Ezzel csupán az a baj, hogy Sógor Csaba megemlékező estje március 16-án fél nyolckor kezdődik.

Sógor Csaba honlapjáról ráadásul kiderül: a magyar képviselő Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen ünnepelt március 15-én.

Tabajdi sajnálatát fejezi ki azért, mert 2006 őszétől megszakadt a közös ünneplések szokása. Hogy miért? Mert kormánya békés polgárok szemét lőtte ki és verette őket félholtra.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0