Archívum

Tagadja a bundavádakat Kocsárdi

MNO

2009. december 09., szerda 09:10
A ZTE csapatkapitánya szerint nagy volt a küzdelem a Vasas elleni meccsükön.
Mint ismeretes, az UEFA monitoringrendszere a Vasas Kecskemét és ZTE elleni idegenbeli mérkőzése alkalmával is figyelmeztető jelzést adott ki. Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke elmondta, ameddig nincsenek bizonyítékok az esetleges csalásra, addig nem folytatnak vizsgálatokat, ha viszont kiderül, hogy az angyalföldiek közül manipulált valaki, az a legkomolyabb büntetésre számíthat. Íme egy vélemény a másik oldalról.

„Ezen a találkozón egészen jól játszottunk, de az ellenfél is harcolt, hiszen 1-1-nél is voltak nagy lehetőségei” – mondta Kocsárdi Gergely a Zalai Hírlapnak. „Én semmi gyanúsat nem tapasztaltam, és a sajtóban egyelőre csak feltételezések jelentek meg. Egyébként azt a ZTE–Vasas találkozót a televízió élőben közvetítette, így sokan látták az országban, mindenki eldöntheti maga, hogy vajon valóban bundagyanús meccsről, vagy igazi küzdelemről volt-e szó.”

(nb1.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 8