Archívum

Tiltakoznak a nyugdíjkorhatár emelése ellen + Képek

MNO

2010. szeptember 07., kedd 10:35
Franciaországban kedden hajnalban megkezdődött az egy naposra tervezett országos sztrájk. A tüntetők a nyugdíjkorhatár tervezett emelése, illetve a nyugdíjrendszer kilátásba helyezett módosítása ellen tiltakoznak. A törvényjavaslat vitája kedden kezdődik a francia parlamentben.

• Megbénul Franciaország
A Malév szállítja az Air France utasait kedden a sztrájk ideje alatt a két ország fővárosa közötti útvonalon a meglévő együttműködés alapján – mondta Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője kedden.

A szakszervezetek várhatóan 137 francia városban legalább két millió embert várnak az utcákra. A tömegmegmozdulások miatt komoly fennakadások lehetnek a közlekedésben – beleértve a repülőterek, kikötők forgalmát –, az energiaellátásban, zárva lesz sok közhivatal, minisztérium, posta, iskola. A magánszektor alkalmazottainak körében nem várhatók komolyabb megmozdulások.


Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint egyebek mellett két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 év lenne a nyugdíjkorhatár. A tervek ellen júniusban is voltak nagyszabású tüntetések, akkor közel egy millióan vonultak az utcákra.

Franciaországban 1981-ben szállították le a nyugdíjkorhatárt 65-ről 60 évre, amikor a szocialista Francois Mitterand került az elnöki székbe.


Több európai országban is napi politikai téma a nyugdíjkorhatár emelése a várható élettartam meghosszabbodása, illetve a születések számának csökkenése miatt. Németországban és Nagy-Britanniában már eldöntötték, hogy folyamatosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt 65-ről, Spanyolországban és Olaszországban 65 éves korban lehet majd nyugdíjba menni.


Fotók: Reuters


(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0