ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Tizenhárom településen kell az önkormányzati választást megismételni
Tizenhárom településen kell az önkormányzati választást megismételni jogsértés miatt, ebből egy kisebbségi választást szerdán tartanak a Hajdú-Bihar megyei Csökmőn – közölte az MTI-vel az Országos Választási Iroda (OVI).
Tizenegy polgármestert választanak, továbbá kislistákra voksolhatnak október 29-én a helyi választók. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kéked településen szavazók még a megyei közgyűlés összetételét is befolyásolhatják a jövő vasárnapi megismételt választáson.
Az OVI tájékoztatása szerint a választásokat a többi között jogosulatlan szavazás, összeférhetetlenség, ruhaosztás, kampánycsendsértés miatt kell megismételni. Pamukon például, ahol egyetlen szavazat döntött a két polgármesterjelölt között, a választást azért kell megismételni, mert az urnás szavazást kérők közül ketten nem tudták leadni a voksukat, noha szándékukat jelezték.
A választási törvény értelmében akkor ismételtethető meg a választás, ha a választási bizottság, illetve a bíróság olyan jogszabálysértést állapít meg, amely érdemben befolyásolhatta az eredményt. A választást 30 napon belül kell megismételni.
A legtöbb megismételt választást Pest megyében tartják: Albertirsán, Budakalászon, Kerepesen, Vasadon és Valkón.
A már említett települések mellett a baranyai Baranyaszentgyörgyön, a hajdu-bihari Balmazújvárosban, a jász-nagykun-szolnoki Nagyivánon és Tiszabőn, a somogyi Pamukon és a szabolcs-szatmár-beregi Rohodon várják a választókat az urnák elé október 29-én.
A 13 említett településen túl már csak Zalalövőn képzelhető el, hogy meg kell ismételni a választást. A zalai településen a jogorvoslati határidő csütörtökön jár le.
Kisebbségi választást a már említett Csökmő mellett Albertirsán tartanak. A választás megismétlése és az új (időközi) választás kiírása között a törvény különbséget tesz; utóbbira szavazategyenlőség miatt kerülhet sor négy hónapon belül.
(mti)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom