ma
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Archívum
Több mint száz betörés írható a számlájukra
Két ember több alkalommal is megkísérelte berúgni Salgótarjánban egy villamos szaküzlet hátsó raktári ajtaját szerdán, az éjjeli órákban.
A rendőrök állampolgári bejelentés nyomán perceken belül a helyszínre érkeztek, s a közelben egy 17 és egy 22 éves férfit igazoltattak. A helyszíni szemle során a rendőrkutya egészen a feltartóztatásuk helyéig követte a nyomot.
Nem sokkal később megállapítást nyert az is, hogy a páros ez év márciustól augusztus 23-ig hét társával Salgótarján belvárosában több társasház alagsorába bement, levágták a pincehelyiségek ajtajait biztosító rácsokról a lakatot, és kisebb értékű tárgyakat tulajdonítottak el. Vízmelegítő, szerszámok, rézkábelek s különböző használati cikkek voltak a zsákmány darabjai.
Az elkövetők közül a 22 és a 17 esztendős gyanúsítottat őrizetbe vették a rendőrök, azonban – tekintettel együttműködő magatartásukra, illetve a fiatalabbik életkorára – jelenleg mindannyian szabadlábon védekeznek – fejtette ki Kalmár Zsolt, a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Hozzátette: a rendőrség ismeretei szerint e két személy – együtt vagy más-más társakkal – több mint száz pincét, tárolót, közös helyiséget tört fel vagy rongált meg lopás céljából.
Az ellopott fémtárgyakat egy azonosított illegális színesfémátvevőhöz vitték, akit a rendőrök a vám- és pénzügyőrség salgótarjáni fővámhivatalának segítségével vontak eljárás alá.
(nport.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom