Archívum
Tőkés László csatlakozott Európai Szabad Szövetség Frakciójához
„Nagy öröm számunkra, hogy Tőkés Lászlót az Európai Szabad Szövetség Frakciójában üdvözölhetjük” – nyilatkozta Ian Hudghton frakcióelnök. „Még csak tavaly november óta európai parlamenti képviselő, de már a romániai magyarság elkötelezett szószólójaként is hírnevet szerzett magának. A romániai diktatúra idején való békés ellenállása széles körben ismert és elismert. Kétségtelen, hogy nagy feladatok várnak rá az Európai Parlamentben is.” – mondta a frakció elnöke.
„Újdonsült szövetségünk alapja, hogy fontos célkitűzésük az európai nyelvi és nemzeti kisebbségek védelme, a méltányosság és a társadalmi igazságosság jegyében. Biztos vagyok abban, kölcsönösen javunkra válik, hogy immár az Önök kötelékében folytatom európai parlamenti munkámat a volt közép-kelet-európai kommunista országok, Románia általános jóléte és a Kárpát-medencei magyar kisebbségek érdekében.” – nyilatkozta Tőkés László.
„Mai bejelentésünket hosszabb távú együttműködésünk előzi meg. Nelly Maes elnökasszony különösen sokat segített a közös gondok európai-szintű napirenden tartásában.” – fűzte hozzá Tőkés László. „Örömmel tekintek a frakciótársaimmal való közös munkálkodás elé, különösképpen az Európai Unió kisebbségpolitikáját illetően. Hadd idézzem Nelly Maest: »Légy flamand, hogy európai lehess«. A romániai magyarokra alkalmazva, a mondás így hangozhat: magyarként lenni európainak.”
„Őszintén örvendek Tőkés püspök úr döntésének – jelentette ki Nelly Maes. – Évek óta ismerjük egymást, és több ízben dogoztunk már együtt az európai kisebbségek jogainak védelmében. Tőkés püspök úr döntése – amellyel a többi magyar európai parlamenti képviselő is egyetértett – azt jelenti, hogy megújíthatjuk és megerősíthetjük együttműködésünket az Európai Unió kisebbségpolitikájában, frakciónkon belül és mindazon képviselőkkel összefogva, akik egyetértenek célkitűzéseinkkel.” – áll az Európai Parlament EFA-frakciójának és Tőkés László EP-képviselőnek közös közleményében.