Archívum

Tudják, ki vagy, hol laksz és mit vettél

Adatvédelmi botrány Németországban
MNO

2010. augusztus 27., péntek 12:11
Több mint 7 millió e-mail cím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából – írta pénteken a Bild című német lap.
A Magyarországon is érdekelt társaság pénteken megerősítette, hogy ügyféladatok kerültek nyilvánosságra. A Schlecker szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adatszivárgást már megállították, számlaadatok vagy jelszavak nem jutottak ki az adatbázisból, és a probléma egy alvállalkozónál, egy külső szolgáltatónál történt.

A Bild szerint egy internetkapcsolattal rendelkező közönséges számítógéppel bárki hozzáférhetett a bizalmas adatokhoz, 7,1 millió e-mail címhez a Schlecker elektronikus hírlevelének címlistájából, valamint 150 ezer ügyfél teljes nevéhez, neméhez, e-mailjéhez és lakcíméhez.

A Schlecker közölte: a szolgáltatóval szoros együttműködésben kivizsgálják, hogy miként juthattak ki a személyes információk az adatbázisból, és a lehető leghamarabb tájékoztatják az ügyfeleket az esetről.

A Bild szerint az érintett informatikai szolgáltató dolgozik egyebek között a német pénzügyminisztériumnak, az Allianz biztosítónak és a szociáldemokrata pártnak is.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
intenzív havazás
Min: -11°C
Max: -9°C
holnap
havazás
Min: -12°C
Max: -8°C
Részletek

Szavazás

Ön eltűrné, hogy párja megcsalja?