Archívum

Véber ismét győzelemre vezette a Pápát az Újpest ellen

Pintér Patrick

2010. március 21., 20:30

Úgy tűnik, az Újpest mumusa lett a Pápa, amely ősszel idegenben, most pedig saját pályáján verte meg fővárosi ellenfelét a magyar labdarúgó NB I 19. fordulójának vasárnap esti záró mérkőzésén. A tabellát – több győzelmének köszönhetően – a Debrecen vezeti a pontszámban ugyanúgy álló Videoton előtt, míg a harmadik pozícióban a Győr található.

HALADÁS-DEBRECEN 0-2 (0-0)

Péntek, Szombathely, 4500 néző. Vezette: Sulyok.

Haladás: Rózsa - Tóth P., Lengyel, Guzmics, Schimmer - Nagy G., Simon Á., Molnár B., (Iszlai, 18.), Halmosi - Bogdanovics (Simon A., 80.), Oross.

DVSC: Polekszics - Bodnár, Mészáros, Mijadinoski, Laczkó Zs. - Czvitkovics, Varga J., Ramos, Szakály P., (Yannick, 67.) - Rudolf (Kiss Z., 84.), Coulibaly (Feczesin, 53.).

Gólszerző: Czvitkovics (69.), Feczesin (75.)

 

Csak a hajrában sikerült feltörnie a házigazda védelmét a bajnoki címvédő Debrecennek, Czvitkovics és Feczesin révén, ám így is sikerült bezsebelnie a létfontosságú három pontot a Haladás ellen. A Loki góljaiban elévülhetetlen érdemei voltak Rudolf Gergelynek, aki nyártól már az olasz első ligás Genoa játékosa lesz.

 

ZALAEGERSZEG–MTK 1-0 (0-0)

Szombat, Zalaegerszeg, 3000 néző. Vezette: Kovács J. Z.

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Bogunovics, Miljatovic, Panikvar – Sluka, Máté, Illés (Schultz, 67.), Kamber – Pavicsevics (Szalai, 86.), Magasföldi (Balázs, 59.).

MTK: Filipovics – Vági, Rodenbücher, Pintér Á., Balogh B. – Kulcsár T. (Lázok, 80.), Hidvégi, Vadnai, Könyves (Molnár M., 60.) – Szatmári L., Pál.

Gólszerző: Pavicsevics (53.).

 

Továbbra is csak keresi őszi önmagát az MTK, amely most a Zalaegerszeg otthonában szenvedett 1-0-s vereséget. A legjobb góllövőjét, a lett Artjom Rudnevst nélkülözni kénytelen ZTE győztes gólját a montenegrói Darko Pavicsevics szerezte az 53. percben, amikor Sluka szabadrúgását követően közelről Filipovics hálójába fejelt.

 

NYÍREGYHÁZA–KAPOSVÁR 2-1 (1-0)

Szombat, Nyíregyháza, 3000 néző. Vezette: Veizer.

Nyíregyháza: Ovszijenko – Miskolczi, Kovacsevics, Struhár, Bosnjak – Nacim (Varga K., 85.), Davidov (Pákolicz, 77.), Buguerra, Balbinot – Andorka (Alfi, 65.), Honma.

Kaposvár: Milinte – Zahorecz, Petrók, Bogdán (Farkas Z., 75.) – Gujic, Sztanics, Balázs B., Maróti (Culum, 60.), Junior – Oláh, Reszli (Kulcsár K., 60.).

Gólszerző: Buguerra (19.), Honma (67.), ill. Gujic (82.).

 

Negyedik tavaszi bajnokiján a nyolcadik pontját szerezte a Nyíregyháza, ezzel közel került ahhoz, hogy elkerüljön a még kiesést jelentő 15. helyről. A nyírségi gárda az algériai Buguerra találatával vezetett a 19. percben (a Honma fellökésért megítélt büntetőt először Milinte hárította, az ismétlést viszont már nem hibázta el a légiós), ezt Honma duplázta meg a második félidő közepén. Az előző fordulóban álomgólt szerzett Gujic már csak szépíteni tudott a hajrában.

 

HONVÉD–VIDEOTON 0-0

Szombat, Budapest, Bozsik-stadion, 1500 néző. Vezette: Szabó Zs.

Honvéd: Németh G. – Takács Á., Botis, Coira, Jancsuk (Hajdú, 88.) – Moreira, Vukmir, Macko (Horváth A., 68.), Diego – Abass (Nagy Z., 75.), Abraham.

Videoton: Sebők – Andics, Horváth G., Lipták, Elek – Farkas I B., Sándor Gy., Polonkai (Lencse, 81.) – Farkas II B. (Ponczók, 69.), Nikolics (Sitku, sz.), Alves.

 

Épp a kiesés elől menekülő Honvéd ellen botlott meg a bajnoki címért versenyben lévő Videoton, a 0-0-s döntetlen azt jelentette, hogy a fehérvári együttes pontszámban nem tudta megelőzni a Debrecent, a Loki pedig jobb gólkülönbségének köszönhetően így megtarthatta tegnap este megszerzett első helyét. A vendégek jóval többet birtokolták a labdát, több helyzetük is volt, ám mégsem tudták bevenni Németh Gábor kapuját.

 

VASAS–KECSKEMÉT 0-1 (0-0)

Szombat, Budapest, Illovszky-stadion, 1500 néző. Vezette: Németh Á.

Vasas: Végh – Balog Zs. (Mendoza, 37.), Mileusznics, Kovács G., Katona – Remili (Majoros, 74.), Bakos, Pavicsevics, Dobrics – Hrepka, Divics (Benunesz, sz.).

KTE: Lazareanu – Schindler, Gyagya, Lambulics, Kokot (Farkas I., sz.) – Bagi, Némedi, Vörös – Bori, Montvai (Dudu, 87.), Csordás (Simon A., 62.).

Gólszerző: Simon A. (70.).

 

Simon Attila eddigi rövid kecskeméti karrierje alatt másodszor szerzett győztes gólt bajnoki mérkőzésen. Az Újpesttől télen kölcsönvett támadó előbb épp a budapesti lila-fehérek ellen lőtt egy három pontot érő pimasz gólt tizenegyesből, most pedig a Vasas otthonában ezzel nyert a KTE.

 

DIÓSGYŐR–GYŐRI ETO 0-1 (0-1)

Szombat, Miskolc, 1000 néző. Vezette: Aandó-Szabó.

DVTK: Malinauskas – Bognár Zs., Gal, Jeknics, Zámbó (Bajzát, 79.) – Menougong (Lippai, sz.), Vukadinovics, Supic, Roszel (Sadjo, sz.) – Balajti, Brnovics.

Győr: Sztevanovics – Babic (Sztanisics, sz.), Fehér Z., Eugene, Szabó O. – Tokody, Pilibaitis, Józsi, Kink (Ceolin, 41.) – Alekszidze, Nicorec (Koltai, 60.).

Gólszerző: Józsi (45. – 11-esből).

 

Rosszul kezdte az szezont a Diósgyőr. A télen kinevezett Tornyi Barnabás sem tudott egyelőre csodát tenni Miskolcon, a DVTK négyből negyedik mérkőzését vesztette el, most hazai pályán kapott ki a Győrtől. A vendégek Józsi György büntetőből elért találatuknak köszönhették győzelmüket. Tornyi hiába próbált a szünetben, illetve a hajrában is változtatni, csatárokat pályára küldeni, ám ezen a napon a DVTK nem tudott az ellenfele kapujába találni.

 

PAKS–FERENCVÁROS 1-2 (1-1)

Szombat, Paks, 6000 néző. Vezette: Solymosi.

Paks: Kovács A. – Horváth L., Éger, Szabó J. (Gévay, 54.), Vári – Fiola, Lisztes (Urbán, 67.), Kiss T. – Böde, Vayer, Heffler (Bartha, 82.).

FTC: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Balog Z., Tóth B. (Wolfe, 59.) – Stockley, Doherty, Morrison, Kulcsár D. – Elding (Lipcsei, 85.), Ferenczi.

Gólszerző: Vayer (41.), ill. Elding (34.), Ferenczi (50.).

 

Anthony Elding nem a levegőbe beszélt a télen akkor, amikor azt ígérte a ferencvárosi szurkolóknak, hogy góljaival hálálja majd meg Craig Short vezetőedző bizalmát. Nos az angol támadó negyedik NB I-es mérkőzésén a negyedik gólját lőtte. Ezzel vezetett a Fradi Pakson, igaz, csupán hét percig, mivel a hazai csapat Vayer révén egyenlített a szünet előtt. A zöld-fehérek azonban mégis a maguk javára tudták fordítani a mérkőzést, mivel a második játékrész elején Ferenczi szemfüles találatával belőtték a mindent eldöntő gólt.

 

PÁPA–ÚJPEST 1-0 (1-0)

Vasárnap, Pápa, 3000 néző. Vezette: Kassai.

Pápa: Szűcs L. – Venczel, Tóth G., Farkas A., Rajnay – Heffler N., Bárányos, Varga G. (Granát, 74.), Gyömbér – Orosz (Mészáros, 59.), Bali (Jovánczai, 92.).

Újpest: Balajcza – Szokol, Vermes, Vaskó, Pollák – Simek (Martin, 69.), Vasziljevics (Korcsmár, 74.), Millar, Varga R. (Foxi, 77.) – Kabát, Rajczi.

Gólszerző: Tóth G. (37.).

Kiállítva: Rajczi (63.).

 

A most futó bajnokságban másodszor találkozott egymással a Pápa és az Újpest gárdája, s ismét az újonc csapatnak jött ki jobban a lépés, az őszi, Megyeri úti 3-0-s siker után vasárnap este hazai pályán győzött 1-0-ra. Az összecsapás mindent eldöntő találata Tóth Gábor nevéhez fűződik, aki a 37. percben egy szöglet után fejelt Balajcza kapujába. A lila-fehérek az utolsó szűk harminc percben emberhátrányban futballoztak, mivel a Tóthot megütő Rajczi Pétert kiállította Kassai játékvezető.

 

Az élmezőny:

1. Debrecen 43 pont

2. Videoton 43

3. Győri ETO 36

4. Újpest 32

5. Zalaegerszeg 31

6. MTK 27
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0