Archívum

Visszaadják az egészségügyi kollégiumok hitelét

MNO

2010. szeptember 02., csütörtök 17:30
Az egészségügyi szakmai kollégiumok átalakítását tervezi az egészségügyi kormányzat – ismertette Szócska Miklós államtitkár csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, változásra van szükség ezen a területen, a jövőben kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is „helyet adó”, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat szeretnének. Megjegyezte egyben, a tavalyi szakmai kollégiumi választás a szakma felháborodását váltotta ki, mint fogalmazott, „(a szakemberek) megalázónak tartották a választási folyamatot, így a legnagyobb szaktekintélyek sem érezték azt, hogy hitelük van a megválasztott testületeknek”. Ezt a hitelt kell visszaadni – fűzte hozzá.

Szakértők dolgozzák ki az új rendszert


Szócska Miklós elmondása szerint adminisztratív támogatást is kapnak a jövőben az átalakított grémiumok, munkájukat közelíteni fogják az adott szakma szakfelügyeleti rendszeréhez. El szeretnék érni azt is, hogy a testületek rendszerszerűen működjenek együtt az országos intézetekkel, egyetemekkel. Az államtitkár ismertetése szerint az átalakítás első fázisa az lesz, hogy egy tizenkét főből álló szakértői bizottság alakul, ez a testület fogja kidolgozni a szakmai kollégiumok új rendszerét, a határidő az év vége.

Szócska Miklós közölte: az átalakítás megkezdése nem jelenti a most is működő kollégiumok azonnali megszüntetését, azok a jelenlegi összetételben, de ideiglenesen működnek.

Újraosztják az uniós forrásokat


Az államtitkár más témát érintő kérdésre válaszolva megerősítette, hogy ahol lehet, újraosztják az uniós egészségügyi forrásokat. Szócska Miklós elmondta: a struktúraváltó uniós projekt második körét „lefújták”, és megállították a rehabilitációra vonatkozókat is, utóbbiakat például azért, mert a programokat úgy írták ki, hogy az elképzeléseket semmilyen szinten nem koordinálták.

A Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy a kormányváltás után 18 egészségügyi intézmény panaszának adott helyt Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, így olyanok is kaphatnak uniós forrást fejlesztési terveikhez, amelyek az előző kormány alatt kimaradtak a pénzosztásból.

A gyógyszerkassza esetleges év végi túlköltésére vonatkozó kérdésre az államtitkár röviden csak annyit felelt: nem fog „elszállni” a kassza, és ezt a szakmai anyagok is alátámasztják. Szócska Miklós hozzátette: folyamatosan figyelemmel kísérik az Egészségbiztosítási Alap helyzetét.

Szintén kérdésre közölte azt is, hogy az egészségügyi kormányzat támogatja azt az orvoskamarai kezdeményezést, hogy a büntető törvénykönyv a jövőben szigorúbb szankciókkal sújtsa azokat, akik egészségügyi dolgozókkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?