Archívum

Zöld szám a bajba jutott időseknek

MNO

2010. március 17., szerda 22:02
Zöld, azaz ingyenes telefonszámon hívhatják ezentúl a rendőrséget a bajba jutott somogyi idősek, ha bűncselekményt vagy annak szándékát észlelik.
Az egyedülálló kezdeményezést a somogyi időskorúak ellen az elmúlt időszakban elkövetett bűncselekmények számának növekedése indokolta.  A megyében mintegy százezer ember - a lakosság harmada - időskorú él, sokan egyedülállók, akik könnyen válnak bűnözők célpontjává, csalással megfosztják őket értékeiktől. Az együttműködési megállapodást, amely a járőrszolgálat szükség szerinti megerősítésére, a körzeti megbízottak és a veszélyeztetett idősek közötti folyamatos kapcsolattartásra, valamint az információk cseréjére is kiterjed, szerdán írta alá Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke és az idősügyi tanács elnöke, valamint Mergancz Sándor, Somogy Megye rendőrfőkapitánya.

Gelencsér Attila, az együttműködési megállapodás kezdeményezője az MTI-nek elmondta: az idősügyi tanács elnökeként egyre több jelzést kapott idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekről. Mivel kiemelten fontosnak tartja a közbiztonság erősítését, ezen belül az idősek védelmét, ezért kérte a rendőrség együttműködését – tette hozzá.

Mergancz Sándor hangsúlyozta: kiemelten figyelnek az idősekre, a mostani együttműködési megállapodással egy, a rendőrségen már megkezdett programot folytatnak, amelyben új elem az ingyenesen hívható szám. A dandártábornok azt ígérte, hogy nem üzenetrögzítő veszi a hívásokat, hanem mindig lesz valaki a telefonnál, akivel beszélhetnek a bejelentők, s ha szükséges, pszichológus segítségét is kérik.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0