Archívum - Magyarnemzet

180 milliót adott az MSZP Zuschlagnak?

Munkatársunktól

2010. április 18., 00:00
Az egykori ifjúsági minisztérium dolgozói, köztisztviselők is kezdeményeztek alapos vizsgálatot a Zuschlag-féle szervezetek pályázati tevékenységével kapcsolatban, a Gyurcsány Ferenc vezette tárca döntéshozói azonban nem voltak partnerek a visszaélések feltárásában – nyilatkozta Lados István a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában.

Súrolja a tudatosságot, ahogy a minisztérium vezetői segédkeztek a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezeteknek, hogy a „pénzt kitalicskázzák” – jelentette ki a volt szocialista képviselő korábbi személyi titkára a Hír TV Célpont című műsorának különkiadásában. A nem jogerősen két év börtönbüntetésre ítélt fiatalember elmondta, hogy egy alkalommal a Nemzeti Civil Alap egyik referense – akit egyébként tanúként is kihallgattak – javasolta a Gyurcsány vezette tárca döntéshozóinak, hogy indítsanak átfogó vizsgálatot azon szervezetek vonatkozásában, amelyek később a Zuschlag elleni eljárásban is felmerültek, és fiktívek voltak. Lados közölte, hogy a minisztériumból „lekezelő és hányaveti” választ kapott a kezdeményező, jelezték neki, hogy egy ilyen ellenőrzés nem hozna eredményt,   ezért nincs is értelme ilyen dolgokkal foglalkozni.

*

Zuschlag volt személyi titkára beszélt arról is, hogy volt főnöke a Fiatal Baloldal elnöksége körében is rendszeresen kérkedett kapcsolatrendszerével. Az egyik kihallgatott tanú például kijelentette, hogy Mesterházy Atilla (ő akkor az ifjúsági ügyekért felelős politikai államtitkár volt a minisztériumban) és Ocsovai Tamás helyettes államtitkár támogatták Zuschlagékat, hogy állandóan nyerjenek. Lados felidézte a 2004 októberében történteket, amikor Zuschlag a Terror Háza előtt viccelődött a holokauszt áldozatain. Elmondta, hogy a politikus „ösztönző pénzt”, több tíz milliót kapott azért, hogy lemondjon mandátumáról. A fiatalember szerint Zuschlag máskor is kapott pénzt a párttól. Amikor nyomozás indult ellene, s látszott, hogy az eljárás komolyra fordul, állítólag 150 plusz 30 milliót adtak neki fájdalomdíjként.
A Zuschlag-per másodrendű vádlottja kifejtette: egy szökésben lévő férfi két és fél milliót kapott azért, hogy ha eljárás indul a fiktív alapítványok miatt, akkor magára vállalja a felelősséget. Lados szerint az ügy elsimításában Lusztig Péter volt baranyai rendőrkapitány, Lamperth Mónika belügyminiszter tanácsadója, később pedig állítólag Gyurcsány Ferenc és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke segítette Zuschlagékat. Az ügyvéd a  hatodrendű vádlott Marsovszky Balázst, a Fiatal Baloldal volt budapesti elnökét védte, akit nem jogerősen két év négy hónap letöltendő börtönre ítéltek.
Lados állításainak egy része a  tárgyaláson is elhangzott, arra reagáltatták a nevezett politikusokat is, akik mindezt cáfolták. A szocialisták korábban közölték, érdemben nem foglalkoznak Zuschlag volt személyi titkárának nyilatkozatával, s  nem indítanak belső vizsgálatot sem. Nyakó István szóvivő cáfolta, hogy kártalanították Zuschlagot azért, hogy ne induljon a 2006-os választásokon, s visszaadja a mandátumát.
A Lados Istvánnal készített interjú harmadik részét pénteken 21.30-tól, a Hír Televízió Célpont című műsorában láthatják.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?